Barion Pixel
Connect with us

Taroltak a nyíregyháziak és a felvidékiek

Hírek

Taroltak a nyíregyháziak és a felvidékiek

A fődíj mellett egy különdíjat is bezsebelt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a 13. Kaleidoszkóp VersFesztiválon Budapesten. A Szlovákiából érkező művészek két Kaleidoszkóp-díjat és két különdíjat vittek el.

Véget ért a 13. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál, Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje. Az október 13-án indult fesztiválon több tucat versszínházi, verszenei és versmondó előadást nézhetett meg a közönség hazai és határon túli társulatoktól, zenekaroktól és egyéni előadóktól. Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművésznek, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulati tagjának ítélte oda a szakmai zsűri az idei Kaleidoszkóp-díjat a prózai versszínház kategóriájában, az „Uram, nem látta Magyarországot?” című pódiumi estjéért. Kaleidoszkóp-díjat kapott zenés versszínház kategóriában a Dunaszerdahelyről érkező Gál Tamás színművész és Lakatos Róbert brácsaművész, „Jöttünk külhonból” című estjükért, a verszenei koncertek sorában pedig a komárnoi Kor-Zár együttes vitte a pálmát. A vers- és prózamondás legjobbjaként Kató Hajnalka emelhette a díjat szimbolizáló
szobrot a magasba. A díjakkal több millió forintos promóció jár a port.hu, a zene.hu, a vers.hu, a Versrádió és a mymusic jóvoltából, de többen kaptak pénzjutalmat, szervezett fellépési lehetőséget, wellness hétvégét, könyvkülönlegességeket és szakmai továbbképzést is különdíjként.

A zsűriben helyet foglalt Bencze Ilona, a Madách Színház Jászai-díjas színművésze, Solténszky Tibor dramaturg, rendező, a Színházi Dramaturgok Céhének elnökhelyettese, Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, Pataki András, a Forrás Színház igazgató-főrendezője, és Bíró Zsolt újságíró, a zene.hu főszerkesztője.

Számos különdíjat kiosztottak az ítészek. A Bodolay Géza rendezésében színre vitt „Színes tinták” című versszínházi előadásért a Móricz Zsigmond Színház társulata, Latinovits-emlékestjéért Pálfy Margit színművész, a Szőlőszem című Petőfi-versszínházi előadásáért Turek Miklós, a Johanna második halála című tragikomédiáért a losonci Kármán József Színház, az Érzelmi jojó című verses performanszért pedig a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete kapott díjat. Müller Zsófia, a Kármán József Színház művésze a címszerep alakításáért színészi különdíjban részesült.

A vers- és prózamondók között különdíjas lett Lakatos Lili, Nagy Gábor, Dobos János Tamás, Varga Döníz, Horváth Marin, Ujvári Bors Benedek, Kardos Petra, Hári Viktória és Csendes Barbara. A verszenei kategóriában Kuncz László és Sztankovits Béla vehetett át különdíjat a Ki vagyok én? című Petőfi-önarcképekre épülő előadásáért.

A díjátadó gálaesten Gerendás Péter és a Kávészünet zenekar először lépett együtt színpadra. A hivatásos művészeket képviselve Tallós Rita színművész mondott verset, Bakos-Kiss Gábor énekelt, Kinizsi Ottó, a Versmondók kreatív alelnöke és Lutter Imre fesztiváligazgató pedig a zsűri társaságában adta át a közel 6 millió forintra rúgó díjsorozatot. Bella István Kossuth-díjas költőre, a fesztivál fővédnökére a fellépők és a főszervező Magyar Versmondók Egyesülete személyes történetekkel emlékezett.

Részletek: a www.versfesztival.hu oldalon.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

To Top