Születésnapi levél – Vass Tibornak

Vass Tibor író, szerkesztő negyven éves. Immáron mondhatni kész öregember! Évek óta több-kevesebb sikerrel űzi Kun Marcellát. De szegény, amióta elkapta aSpanyolnáthát, nehezen boldogul a világban, Bartóknak is hiába szervez randevúkat…Balogh Robert-tól

Tibi! Tibor! Melyik a jobb ilyenkor? A Tibi!

Furcsa, hogy már olyan kort értél meg, amelyről megemlékezni illik. Illik, nem illik? Illenék? Ki vagy mi kényszerít? Talán itt belül. Olyan barátságféle, szeretet vegyítve tisztelettel. Gesztusokból, fél mondatokból, önzetlenségből rakódik össze bennem a kép. Nekrológokban szoktak így dicsérni valakit, meg ünnepek alkalmából. Jobb lett volna ez a szöveg egy akármilyen szerdai napon. Kimész kiflit venni a boltba, aztán csak úgy belébotlasz. Mert nem szokás azt mondani valakinek, hogy öreg, jól csinálod, amit csinálsz. De miért nem? Mert ahhoz szinte nem is kell indok, hogy elküldjenek a fenébe? Jobb lenne fordítva? (Megint átmentem naivába?)

Tizenvalahány éve ismertelek meg. Mondjuk tizenöt. Mindig volt körülötted egy csapat, vagy legalább benne voltál valami ügyben, szerveztél, gründoltál, melóztál valamin, valamiért: az Új bekezdést követve pár éve elkaptad a Spanyolnáthát. (Mi jöhet még? TBC? Szifilisz?) Kerítőnek álltál, szegény Bartók Bélának szervezed az újabbnál újabb, mindig elmaradó randevúkat. Irodalomszervezőként – ha jól látom – járod a magad, klikkeken kívüli útját. Az Új bekezdés egykor éppúgy, mint a Spanyolnátha ma, odafigyel a pályakezdés nehézségeivel küzdőkre. Mi is megtapasztaltuk, milyen az, ha mégcsak nem is tojnak a fejünkre. (Pedig lett volna miért!)

Az valahogy olyan természetes, hogy az irodalom esetedben sem ér véget Kun Marcellánál (magánál a szövegnél), hanem – akár avantgárd vonalon – a képzőművészettel is kapcsolatba hozható. A könyv, mint művészeti alkotás, mondhatni művészkönyv. És nemcsak a képvers műfaját műveled, hanem képelsz is. Pár éve büszkén mutogattál Miskolcon egy grafikai biennálét, ahol egy műved is kiállították, kaptál díjat a képekre. Még őrzöm a mail art-os borítékot, amit küldtél (ha majd sokat ér, eladom, és veszek rajta egy budai villát).

Életemben kétszer pár percig – amíg észbe nem kaptam irigyeltelek is. Először amikor neked adták a Magyar Műhely Kassák-díjját. Nem is a díj, hanem Kassák miatt. Másodjára a kaki telketeken (Hernádkak), ahogy mutogattad, mi hogyan lesz, hová kerül, miképpen lesz átalakítva ott Kakin, s végén olyan természetesen letelepedtél valami székre az árnyékba, elnyújtóztál, mint a büszke gazda. Se fanyarság, se keserűség, még csak az az összetéveszthetetlen fintor se, ami maga a vasstibiség, nem is biggyesztettél. Ott ült Vass Tibi kivasalva (igaz, mezítlábazott, de akkor is). Irigyeltem – amíg észbe nem kaptam – ezt a nyugalmat. A gazdát, aki épp készül bekerítni házát. Szóval: boldog születésnapot Öreg! (Valami gonosz manó arra késztet, hogy azt írjam: Vén fasz! Hát mert én négy évvel mégiscsak fiatalabb vagyok!) Szívesen elképzelem, ahogy egy hivatalos köszöntés szünetében alsógatyára vetkezel, s a hüledezők között magadra locsolod a „sámpányt”. Mindenki mosolyogna, de a hátsó sorokban már az épelméjűséged vonnák kétségbe. És igazuk is lenne! Mert negyvenévesen ilyesmit már nem illik! Aki elmúlt negyven, az legyen komoly! De Te csak mosolyognál, úgy Vass Tibi módján. Tán még biggyesztenél is, hogy ugyan, gyerekek! Ugyan! Nem kell mellre szívni!

Üdvök Pécsről!

Forrás: terasz.hu