A helyiek bevonásával, külföldi és hazai szakemberek együttműködésében zajlik a művészeti alkotómunka július 22. és 28. között a Cserehát négy településén, mélyszegénységben élők részvételével.
Az Utca-SzAK (Utcaszínházi Alkotóközösség) által szervezett, az ország legnehezebb helyzetű járásában létrejövő nemzetközi workshopok, színházi előadások és koncertek előtt egy héttel nyolc ország negyven színházi szakembere találkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Forrás: Utca-SzAK
A Társadalmilag Elkötelezett Művészetek Nyári Akadémiáján az elzárt, hátrányokkal élő közegekben alkalmazható művészet-pedagógiai eszközöket és formákat bemutató képzésen vehetnek részt a meghívottak. Az elsajátított módszerek, ismeretek más szegregált közegekben (börtönök, terápiás célú közösségek, vagy menekülttáborok) is alkalmazhatóak. Az egyhetes kurzuson tanultakat Borsod-Abaúj-Zemplén megye három településén egy-egy hosszabb alkotófolyamat során a gyakorlatban is kipróbálhatják a résztvevők.
Az Utca-SzAK által jól ismert hátrányos helyzetű településeken, Abaújszolnokon, Felsővadászon és Szakácsiban hat éve több korosztály vesz részt színházi módszereken alapuló foglakozásokon.
Július 22-27-ig nyolc-nyolc külföldi vendég dolgozik együtt a településekkel, ahol különböző művészeti tevékenységekbe, workshopokba kapcsolódhatnak be az érdeklődők. A foglalkozások során az előadóművészeti gyakorlatok hozzájárulnak a nagyrészt gyermekkorú résztvevők személyes és társas kommunikációjának fejlődéséhez, de a figyelmi készség fejlesztésében és az idegennyelv elsajátításában is segítséget nyújthatnak. Az egyhetes munka során elkészített mini produkciók, a koncertekkel, közösségi programokkal színesített Made in Gypsistan fesztiválon mutatkoznak be július 28-án, Felsővadászon, a Rákóczi kastély szomszédságában álló szabadtéri színpadon.
A Nyári Akadémia résztvevőinek negyedik csoportja, szintén nehéz hátterű, de az előadóművészetekkel, színházzal már kapcsolatba került 17-22 éves fiatalokkal egy alkotótábor keretein belül készít előadásokat Irotán. A négy rendkívül izgalmasnak ígérkező produkciót, köztük a „kis Utca-Szak” Várnai Balázs rendezte cirkuszos előadását, az Érinthetetleneket, vagy a Dimini Teatro újabb Commedia dell’Arte alkotását, a másik három településen elkészült rövid jelenetekkel, táncos, zenés, produkciókkal együtt szintén bemutatják a fesztiválon.
Idén már második alkalommal szerveződik fesztivál a nyári alkotótáborokban született produkciók köré. 2016-ban Szakácsiban a Nyári Akadémia a közösségi színházért című program zárására egyfajta spontán fesztivál szerveződött, ahol a résztvevők színházi produkciói között olyan művészek is hangszert ragadtak, mint Both Miklós vagy mikrofont, mint Horváth Kristóf (Színész Bob) slammer. Gypsistan, itt minden bizonytalan, idő nincs – így idén is bármi előfordulhat, a szervezők legalábbis úgy készítették elő a körülményeket, hogy a fesztivál spontán történések mentén ismét fergeteges buliba torkollhasson.
A programokról naprakész információkat lehet olvasni az esemény Facebook-oldalán.
Miért pont színház?
A kultúrától és a világtól elzárt hátrányos helyzetű településeken egészen más küldetése van a színháznak, mint a nagyvárosokban. Itt olyan eszközökre van szükség, amelyek képesek felszínre hozni a közösséget akár tudat alatt foglalkoztató témákat – a művészetet, a játékot, mint gyakorlatot kínálja fel számukra a program. A művészeti alkotás szakértelmét, mint egyfajta speciális, de átadható gyakorlati tudást hasznosítják a szakemberek, alkalmassá téve a csoportokat előadás létrehozására egy „fellépés” erejéig.
Az Utca-Szak által alkalmazott improvizatív színház többek között erre alkalmas – a művészet itt egyfajta terápiás funkciót tölt be, mely a résztvevők számára érzelmi feloldozást hoz, és rálátást kínál a társadalmi és az egyéni fejlődés lehetőségeire. Nem mellesleg, a programba bevont fiatalok nyitottabbá válhatnak, új szemszögből látják saját szerepüket a világban, például saját identitásukat, és a többségi társadalom tagjaihoz fűződő kapcsolataikat. Erre is rengeteg példát találunk a korábbi évekből: a program hatására sokan maradtak meg az iskolarendszerben, jó néhányan pedig elvégezték a középiskolát. Van, aki a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozik fodrászként, de az fiatalok első generációjának tagjai között ma szociális gondozók, pékek, de készenléti rendőrök is akadnak.
Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...
Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...
Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.
Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...
Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom