Barion Pixel
Connect with us

Szalóki Ági és a versek Európa Pontján

Hírek

Szalóki Ági és a versek Európa Pontján

Decemberben válogatott programokkal készül az ünnepekre a Millenárison található Európa Pont. A hónap elején a Bicskei Menekülttábor lakóinak készít karácsonyi dekorációt a Cellux Csoport. Szalóki Ági legalább három koncertet sűrít be egyetlen estébe.

A Szaharov-díj emberi jogi műhelyfoglalkozásán komolyabb témát boncolgatnak a résztvevők, a Lumière Filmklubban pedig az év utolsó hónapjában a 2009-es év Európa Filmdíj nyertes alkotását vetítik. Az Európa Pontban Szalóki Ági zárja az évet Fado magyarul című előadásával

A felelős gondolkodásról és a fenntartható fejlődésről már sok fórumon hallhatott az európai közönség, elgondolkodtató azonban, hogy az emberek többsége valójában óvja-e a környezetét. A Cellux Csoport karácsonyi díszeket készít hulladékokból és újrahasznosított anyagokból a Bicskei Menekülttábor lakóinak. A programon résztvevők saját kezűleg készíthetnek karácsonyra öko-design és költséghatékony ajándékokat.

Az ünnepre való hangolódás mellett szerepet kapnak komolyabb témák is a hónap elején, így például az állam által az állampolgárokkal szemben elkövetett jogsértések. A Szaharov-díj emberi jogi témájú műhelyfoglalkozásán a jogvédő szervezetek munkájáról tudhatunk meg többet. Az esemény vendége Tatjana Kasatkina, a Szaharov-díj 2009-es díjazottja, a Memorial Társaság képviselője, valamint Miguel Angel Martínez Martínez, az Európai Parlament alelnöke és Gurmai Zita európai parlamenti képviselő.

Az e havi Lumière Filmklub a decemberben kiosztott Európa Filmdíjhoz kapcsolódik: a 2009-es nyertest, A fehér szalag című Michael Haneke-alkotást nézhetjük meg. A filmet nem csupán az Európa Filmdíj ismerte el legjobbként, hanem elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját is, valamint a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra is jelölték. Az esemény vendége a vetítés kísérőfilmjének rendezője, Kenyeres Bálint lesz. A Before dawn című rövidfilm alkotójával a házigazda, Gyárfás Dorka beszélget.

Szalóki Ági legalább három koncertet sűrít be egyetlen estébe állandó zenésztársával, Juhász Gergővel együtt. A melankolikus, portugál-spanyol gitárszó után Karády-dalokat hallhat a közönség, felcsendülnek magyar és cigány népdalok, végül kortárs magyar költők megzenésített verseit adják elő.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

To Top