Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Sopronba költözik a VersFesztivál

A Soproni Petőfi Színház ad otthont idén a magyar költészet legnagyobb Kárpát-medencei seregszemléjének, a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató és Pataki András, a színház igazgatója. A 15. jubileumi évfordulóját ünneplő fesztivál fővédnöke Buda Ferenc Kossuth-díjas költő lesz, akit a közelmúltban választott meg tiszteletbeli elnökévé a Magyar Versmondók Egyesülete. Izgalmas programsorozattal készülnek a szervezők, de egyelőre nem tudni, mire lesz pénz. Várnak az állami döntéshozatalra és a támogatókra.

Azt szeretnénk, ha a fesztivál elmúlt 15 évének legkiemelkedőbb programsorozata várná a költészet anyaországi és a határon túli szerelmeseit – fogalmazott Lutter Imre, aki elmondta: október 9-től 13-ig tart majd a VersFesztivál, és a tervek szerint a hagyományosnak tekinthető programok mellett egyúttal visszatekintést is nyújt a hazai és határon túli költészet pódiumi, színpadi, zenés és filmes megjelenítésének legsikeresebb produkcióiból.

Tavaly, 2012 októberében a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban nézői rekord született, több mint négyezren voltak kíváncsiak a programokra. Idén az ország keleti végéből a nyugati végekre, a hűség városába költözik a seregszemle, hogy újabb rajongókat szerezzen a versnek.

Az biztos, hogy kiemelt szerepet kapnak a Hetek költői, akik közül a hét évvel ezelőtt elhunyt Bella István Kossuth-díjas költő volt a fesztivál korábbi fővédnöke, őt váltja idén Buda Ferenc, aki szintén ennek a költői csoportosulásnak a tagja. A versenyprogram néhány kategóriájában már tartottak elődöntőket, de több kategóriát még nem tudtak megnyitni, a támogatások ismeretének hiányában.

A fesztivál a különböző társművészeti ágak összekapcsolásáról, a sokszínűségről kapta a nevét: a vers művészi kifejezési formáinak színes kaleidoszkópját kapják a résztvevők és a nézők. Az origó minden esetben a vers, annak közlési formája, stílusa, közege azonban különbözik. Versszínházi előadások, verszenei koncertek, versfilmek, klasszikus és kortárs versmondás, a költészet ihlette képzőművészet, és idén először a slam poetry is jelen lesz a programok között. A fesztiválon több olyan előadás szerepel, amely ősbemutató, esetleg nagyon régen (vagy nagyon ritkán) látott produkció, avagy kifejezetten erre az alkalomra készült előadás. A Kaleidoszkóp VersFesztivál sikere abban rejlik, hogy ezeket az előadásokat egy helyen, egymás után közvetlenül nézheti meg a látogató.

A VersFesztiválra az ország minden pontjáról, emellett a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Szilágyságból és a Felvidékről érkeznek produkciók. A Kaleidoszkóp célja, hogy a különböző stílusirányzatoknak minél szélesebb körű, valódi szakmai fórumot teremtsen, és egyedülálló abban, hogy a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok, alkotók és zenekarok azonos színpadon lépnek fel, váltva versenyeznek.

A programok, és így a siker persze nagymértékben függ az állami mecenatúrától – mondta Pataki András, aki 2012 óta vezeti a soproni teátrumot. A Magyar Versmondók Egyesülete révén, amelynek Pataki András a szakmai alelnöke, Lutter Imre az ügyvezető elnöke, pályáztak többek között a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és támogatást kértek az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságától is, ezek eredményét azonban még nem ismerik, de bíznak benne, hogy a versek színpadi megjelenését tekintve Hungarikum műfajok megkapják a szükséges támogatást.

A Kaleidoszkóp VersFesztivál 1999-ben Miskolcról indult, azóta járt Budapesten, Pécsett, Krakkóban, Berlinben, sőt, a díjnyertes produkciókat Stockholmban, New Yorkban és Los Angelesben is bemutatták. A Magyar Versmondók Egyesülete az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesülettel, a Versmondók Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetével, az erdélyi Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központtal, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel is együttműködik az idei fesztivál megvalósításában. A fesztivál szlogenje: „vers, ahogy még nem ismered…”

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top