Barion Pixel
Connect with us

„REGÖSÖK HÚRJÁN…

A Magyar Versmondók Egyesülete 2013-ban is megrendezi a
„REGÖSÖK HÚRJÁN…” országos vers- és prózamondó versenyét, idén Weöres Sándor tiszteletére.

Együttműködő partnerek:
Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete,
TEMI Fővárosi Művelődés Ház, Budapest,
Veszprém Városi Művelődési Központ,
Varga Domokos Általános Művelődési Központ – Kunszentmiklós,
Kecskeméti Ifjúsági Otthon,
Batthyány Lajos Művelődési Ház, Ikervár,
Csizmazia Alapítvány, Szekszárd
Nagyatádi Oktatási Intézmény,
lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet.

A “Regösök húrján…” az iskolai versmondó versenyek legjobbjainak tehetséggondozó rendezvénye, amelyet hagyományosan magas színvonalú találkozó keretében rendezünk meg.

A vers- és prózamondó versenyre várjuk a költészetet és szépprózát szerető (iskolás) fiatalokat, akik a vers és a próza tolmácsolásához tehetséget éreznek, és kipróbálták magukat iskolai versenyeken.

A verseny országos – a Dunától keletre elhelyezkedő országrész megyéinek Kunszentmiklóson és Kecskeméten a Pest megyei versmondóknak és Budapest kerületeinek a fővárosban, a Dunántúlon Veszprémben, Szekszárdon, Nagyatádon és Ikerváron rendezzük meg. A lezajló versenyeket egyenrangú országos eseménynek tekintjük.
A győztesek meghívást kapnak a budapesti országos gálára.

A verseny és a jelentkezés feltételei:

1. A versenyen a régiókból, illetve a megyékből delegált, a korábbi eredményeik alapján kiemelkedő 10-14 éves vers- és prózamondók vehetnek részt. A helyi versenyek eredményei alapján a megyei pedagógiai intézetek a kitöltött nevezési lapok beküldésével is delegálhatják a megyéjüket képviselő versmondókat.

2. A versenyzőknek három, egyenként 4 percnél rövidebb verssel vagy szépprózával kell készülniük, szabadon válogatva a magyar népköltészetből, a magyar és a világirodalomból.

3. Kiemelten javasoljuk, hogy a versválasztásnál – az életkori sajátosságok szem előtt tartásával – vegyék figyelembe, rolex replica watches hogy 2013-ban ünnepeljük Weöres Sándor születésének 100. évfordulóját.

A versek hossza ne haladja meg a 4 percet. A verseny két kategóriájának (10-12 és 13-14 évesek) legjobbjai, a zsűri döntése alapján, díjazásban részesülnek.

A verseny helyszínein rangos szakemberekből álló zsűri értékeli a vers- és prózamondókat, illetve nyújt segítséget további művészi fejlődésükhöz.

A verseny helyszínei és időpontjai:

Budapest
TEMI Fővárosi Művelődési Ház (1116 Budapest, Fehérvári út 47.)
időpontja: 2013. április 6.
Zánki Tóth Enikő: 06 1 203-3873 eniko.toth@fhnet.hu

Ikervár
az Ikervári versmondók találkozója keretében
Batthyány Lajos Művelődési Ház (9756 Ikervár, József A. u. 85.)
időpontja: 2013. április 10.
Pásti József: 95/490-291pastijozsef@petecom.hu

Nagyatád
Közoktatási Intézmény (7500 Nagyatád Baross G u. 4.)
időpontja: 2013. május 4.
Vojkovics Éva: 30/965 4346 vojkovicseva@citromail.hu

Kunszentmiklós
Varga Domokos Általános Művelődési Központ Tóth Péter
(6090 Kunszentmiklós, Damjanich út 7.)
időpontja: 2013. május 25.
Tóth Péter: 70/9491-024, tothpeter1980@gmail.com

Kecskemét
a Versmondók Találkozója keretében
Ifjúsági Otthon (6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.)
Időpontja: 2013. május 25.
Józsa Katalin: 76/481- 523 jozsakata@kio.hu
Kulcsár Marianna: 30/924 8443

Veszprém
Városi Művelődési Központ (8200 Veszprém, Dózsa György. u. 2.)
időpontja: 2013. május 25.
Farkasné Molnár Csilla: 06 (88) 429-111, fmcs@chello.hu

Szekszárd
a Sohse volt VersNap keretében
Csizmazia Alapítvány (7100 Szekszárd, Holub u. 4.)
időpontja: 2013. június 1.
Csizmazia Ferencné: 30/ 852-9076 csizmaziaf@gmail.com

Mosonszentmiklós
a Kormos István versmondó verseny keretében
Magyar Versmondók Egyesülete Győ-Moson-Sopron megyei szervezete
időpontja: 2013. november 9.
Popper Ferenc: 30/369 8301 popperf@freemail.hu

Lendva
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (9220 Lendva Fő utca 32.)
időpontja 2012. december 14.
Göncz Renáta +386 (0)2 577 66 60 info@mnmi-zkmn.si
(lezajlott)

 

To Top