Connect with us

Regösök húrján Veszprém

A Magyar Versmondók Egyesülete és a
Városi Művelődési Központ, Veszprém
2013-ban is meghirdeti a

„REGÖSÖK HÚRJÁN”
5-8. osztályosok XVII. dunántúli regionális vers- és prózamondó versenyét
Weöres Sándor tiszteletére

A „Regösök húrján…” az iskolai / települési versmondó versenyek legjobbjainak tehetséggondozó rendezvénye, amelyet hagyományosan magas színvonalú találkozó keretében rendezünk meg.
A „Regösök húrján…” vers- és prózamondó versenyre várjuk a költészetet és szépprózát szerető (iskolás) fiatalokat, akik a vers és a próza tolmácsolásához tehetséget éreznek, és kipróbálták magukat iskolai versenyeken.
A verseny országos – a Dunától keletre elhelyezkedő országrész megyéinek Kunszentmiklóson és Kecskeméten, a Pest megyei versmondóknak és Budapest kerületeinek a fővárosban, a Dunántúlon Veszprémben, Szekszárdon, Nagyatádon és Ikerváron rendezzük meg. A lezajló versenyeket egyenrangú országos eseménynek tekintjük.
A győztesek meghívást kapnak a budapesti országos gálára.

A verseny és a jelentkezés feltételei:

1. A versenyen a régiókból, illetve a megyékből delegált, a korábbi eredményeik alapján kiemelkedő 10-14 éves vers- és prózamondók vehetnek részt. A kitöltött nevezési lapok beküldésével delegálhatók a megyéjüket képviselő versmondók.

2. A versenyzőknek három, egyenként 4 percnél rövidebb verssel vagy szépprózával kell készülniük, szabadon válogatva a magyar népköltészetből, a magyar és a világirodalomból.
3. Kiemelten javasoljuk, hogy a versválasztásnál – az életkori sajátosságok szem előtt tartásával – vegyék figyelembe, hogy 2013-ban ünnepeljük
Weöres Sándor születésének 100. évfordulóját,
valamint Jékely Zoltán, Kormos István, Rónay György, Szilágyi Domokos
születésének kerek évfordulóját.

A versek hossza ne haladja meg a 4 percet! A verseny két kategóriájának (10-12 és 13-14 évesek) legjobbjai, a zsűri döntése alapján, díjazásban részesülnek és
meghívást kapnak a budapesti országos gálára.
A verseny helyszínén tapasztalt szakemberekből álló zsűri értékeli a vers- és prózamondókat, illetve nyújt segítséget további művészi fejlődésükhöz.

A verseny helyszíne:

Városi Művelődési Központ
(8200 Veszprém, Táborállás park 1. ( a volt Hemo épülete)

Időpontja: 2013. május 25.
szervező: Farkasné Molnár Csilla
tel./fax: 06 (88) 429-693, farkasne.csilla@vmkveszprem.hu

Figyelem: intézményünk másik épületbe költözött, kérjük, hogy indulás előtt pontosítsák
a rendezvény helyszínét!

Jelentkezési határidő: 2013. május 6.
Jelentkezni lehet a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével.
A jelentkezési lap feladható postán, küldhető faxon vagy emailben.

Szeretettel várjuk a versmondó gyermekeket és tanáraikat Veszprémben!

 

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top