Connect with us

“Regösök húrján…” 2013 Nagyatád

 

A Nagyatádi Közoktatási Intézmény és a

Magyar Versmondók Egyesülete 2013-ban is meghirdeti

REGÖSÖK HÚRJÁN….”

országos vers- és prózamondó versenyét.

 

Az iskolai versmondó versenyek legjobbjainak tehetséggondozó rendezvénye ez, egy hagyományosan magas színvonalú találkozó keretében.

A „Regösök húrján” vers- és prózamondó versenyre várjuk a költészetet és szépprózát szerető fiatalokat, akik a vers és a próza tolmácsolásához tehetséget éreznek, és sikeresen kipróbálták magukat iskolai versenyeken.

A verseny országos – a Dunától keletre elhelyezkedő országrész megyéinek Kunszentmiklóson, a Pest megyei versmondóknak és Budapest kerületeinek a fővárosban, a Dunántúlon Veszprémben és Nagyatádon (Somogy, Tolna, Baranya megye) rendezik meg. A négy városban lezajló versenyt egyenrangú országos eseménynek tekintjük. A győztesek meghívást kapnak a budapesti országos gálára.

 

A verseny és a jelentkezés feltételei:

1. A versenyen a régiókból, illetve a megyékből delegált, a korábbi eredményeik alapján kiemelkedő 10-14 éves vers- és prózamondók vehetnek részt.

2. A versenyzőknek három, egyenként 4 percnél rövidebb verssel vagy szépprózával kell készülniük, szabadon válogatva a magyar népköltészetből, a magyar és a világirodalomból. Javasoljuk, hogy – az életkori sajátosságok figyelembevételével – az évfordulós költőket, írókat (Jékely Zoltán, Kormos István, Rónay György, Szilágyi Domokos, Weöres Sándor stb.) is vegyék figyelembe a választásnál.

A verseny két kategóriájának (10-12 és 13-14 évesek) legjobbjai, a zsűri döntése alapján díjazásban részesülnek.

3.A helyi versenyek eredményei alapján a megyei pedagógiai intézetek a kitöltött nevezési lapok beküldésével delegálhatják a megyéjüket képviselő versmondókat.

 

Részvételi-díj: 1500 Ft/fő

A verseny helyszínein rangos szakemberekből álló zsűri értékeli a vers- és prózamondókat, illetve nyújt segítséget további művészi fejlődésükhöz.

 

A verseny helyszíne és időpontja:

Nagyatád:

Nagyatádi Közoktatási Intézmény (7500 Nagyatád, Baross G.u.4.)

Időpontja: 2013. április 27.

Információ kérhető: Gelencsér Anettől 82/504-145 kozpont@nki.suli.hu

Az országos gála 2014 őszén a Fővárosi Művelődési Házban lesz.

Visszaküldendő: 2013. április 15.

 

 

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top