Zelk Zoltán meglehetősen egységes lírai életművét két nagy korszakra szokás tagolni: az első a pályakezdéstől nagyjából az 1960-as évek elejéig tart – ennek kitűnő áttekintése az Este a kútban című kötet -, majd az ún. Sirály korszaktól a haláláig tart az érett, nagy művek periódusa – ennek tükre a Keréknyomok az égen.A költő a Kassák fémjelezte avantgárd vonzásában indult, tehát korántsem a valóságtól elrugaszkodó, túlzásokba csúszó formabontás irányában, éppen a hagyományosabb formájú, klasszikusabb kompozíciójú magyar líra nagy vonulata felé tartott. Hogy ez így történt, abban fő szerepe a költő valóságérzékének volt; verseiben mindig föllelhetők a reális motívumok, valóságból kinövő költői képek (pl. Valaki; Födetlen asztalom: téli mező; Negyedik emelet; Szilveszter a Fóti úton stb.). Ezekből is kirajzolódik egyik legfőbb lírikusi erénye: pontos, ugyanakkor meghitt, bensőséges életképeket, helyzetdalokat, leírásokat alkot; egész költészetét belengi az epika jelenléte és az érzékletes környezetrajz, miközben a versek valódi atmoszférikusságukkal szembetűnő darabok. A sokszor melankolikus, legtöbbször objektív költészet azonban más-más korokban más-más érzelmektől vált átfűtötté (Zuglói kutyák; Némaság; Feri stb.). A II. világháború után – amely a számára csakugyan felszabadulás volt – az elsők között köszöntötte a változásokat, kezdetben őszinte, hiteles lelkesedéssel (Szabadság; Tavaszi vers; Teremtés; A pártos éneke; Negyven stb.), később, az 50-es években a sematikus irodalompolitika kívánalmainak engedményeket téve.
A második korszak az 1960-as évtized elejétől számítható: 1956 drámája, felesége halála, egzisztenciális kiszolgáltatottsága, sok-sok fájdalma, az elmúlás rémének fölismerése jellemzi ezt a két évtizedet. De nem csak ezek! Bár a születő versek – többségük kiérlelt, jelentős alkotás – 
föltűnően egységesek: sem tematikai, sem poétikai, sem hangnembéli változások nem tarkítják, a jellegzetes Zelk Zoltán-i dikció – az érzékeny és melankolikus líraiság – immár kizárólagos lesz, azért mégis megfigyelhető a továbbmélyülés, a korábban csak célzott dimenziók és érzésszférák meghódítása (Sirály; Józsefvárosi hajnal stb.). Nosztalgia, merengés, ború, múltidézés jellemzi e korszak érzelmi hangoltságát, azután groteszk elszíneződést kap mindez: az elmúlás, a testi bajok gyötrelmébe belevillan a kései szerelem boldog öröme, a kívánkozás és beteljesedés ambivalenciája, sok szó esik az idős férfi – fiatal nő kapcsolat miatti félelemről (Utazás; Eső után; Mikor Ilobán este lett stb.), hogy azután már tényleg az idős költő bölcs belenyugvásának hangja állandósuljon (Minden este; 70; Az ablak nyitva van stb.).
E válogatás kilenc – időrendi szerkesztésű – ciklusban közli Zelk Zoltán legfontosabb, legjellemzőbb verseit; a tizedik (Este jó címmel) gyermekeknek írott költeményeiből ad igényes kis “antológiát”. A kötet végén a kései társ, Sinka Erzsébet Zelk-életrajza olvasható.
Legeza Ilona
