OKTÓBER
Arcába csapódott gyűrt falevelekkel
s véreres szemekkel
befordul utcánkba az első őszi reggel.
SZAKADÉK
Két perc tátongó szakadéka közt
zuhanva is fölnyújtom még kezem.
Vagyok. Jelentkezem.
LÁTOGATÓBAN EGY ÖREGÚRNÁL
– Ha lehetne, szeretnéd
újra kezdeni?
– Miért, lehet egy partit
kétszer veszteni?
?
Lehajoltál érte?
Fölemelted ezt a sárga percet?
Ujjaid közt porig szétmorzsoltad?
MIKOR BEVESZEM AZ ALTATÓT
Cinkék, őzek, lovak
adjátok kölcsön álmaitokat!
SÓSZAGÚ REGGELEK
Csörömpölő partok között
sólepte testtel ébredek.
Kardorrú halak csontjaimban.
MESZELT ÉGBOLT
Csak hunyorog, aki a napba bámul,
de megvakul, ki másfél éve már
háton fekve mindig a mennyezetre.
ÍGY MONDTA EL
Így mondta el álmát a vak:
Az égboltot fölhasította
egy fejszeélű pillanat.
AKKOR SE
Ha porrá zúzod, akkor se tudod
mit rejtett a kavics,
kinek a háza volt
a szikla?
JAJ, MEG NE MONDD!
Mi ez a csönd, ez a
hirtelen kővé dermedt lárma?
Csak az isten csikorgatja fogát.
HAGYATÉK
Körömmel falra karcolt
átmeszelt verseim
az Istenre hagyom.
MERT ÍGY IGAZ
Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan, Isten oldalán.
ÁTHÚZOTT SOROK
Levetem átizzadt éveimet
s megtörülközöm a halálba.
Végre leírtam két sort és áthúzom –
mert nemcsak nyavalyás,
már nyavalyásul babonás is lettem – – –
HÁROM SOR
Kibírhatatlan kínok
lángjai sem oltják
halálfélelmemet!
RÍM
hogy farkasbőr bundát hordhass,
itt e három lelőtt ordas –
nyúzd meg!
KÖZELEG
Még csak leskel az ősz, de már
harangoznak a lombok.
KÉT SOR
Be összebogoztam árnyékomat!
Lesz-é időm annyi még, hogy kibontsam?
MIELŐTT
Este, mielőtt lefeküdtem,
bogot kötöttem egy verssorra –
el ne feledjem mit akarok írni.
JELEN!
Álmomban hallom a nevem –
ocsúdva, még fél-éberen
fölkiáltok: Jelen!
SZEPTEMBER AZ ILOBAI KERTBEN
Nagyapám almafái
rakottan tántorognak,
mint a zsákoló ember.
ESTE
Most fogja meg vagy most engedi el
kezem az Isten?
AKKOR
Már hallgat a szív. Fölhangosodnak
Isten léptei.
FÁK
Kertem, ligetem, erdőm
a kórház udvarán a fák.
Ablakon át.
FÜST
Te felhőnek látod, de én tudom:
miskolci petróleumlámpánk
füstje bolyong az egeken!
HÉTFŐ
1
Ágyban? akkor is küszöbre kirakva –
mustrálhat minket a halál.
2
Ki megéri a reggelt,
kinyitja tenyerét:
benne a napi aranykrajcár?
3
Áramütötte telefon –
Meghalt Nagy László!!!
Pernyeszín szavak.
4
Könnycseppek sisteregnek
ajkunk parazsán.
5
Kezünkben a szégyenkenyér,
szégyen-rozsdával befutott kanál –
rágni, nyelni tudunk.
6
Illik a léthez a homály,
az ablakot megszálló
pirosszegélyű alkonyat.
7
Illik a hallgatás –
a mindent elmondtunk
egymásnak csöndje.
8
A villanyfény banalitása.
Az árnyékok banalitása.
9
Párna és gyapjútakaró.
És halálfélelem.
10
Iszkáz fölött és Óbuda fölött
egyik perc másik percnek adja
kanóca lángjait.
SOROMPÓ
Mikor belépni akartam a kertbe,
a kőris lehajtotta ágát -:
állok azóta is
a sorompó előtt.
