A költő születésének hetvenedik évfordulójára (1994) jelent meg a válogatott kötet, egy, a rég eltávozott költőtől oly távoli időben, hogy szinte irodalomtörténeti dokumentumként hat. A mélyről jött, későn indult, azután igazi pártállami karriert befutott, naivitása, illúziói, nem utolsósorban származása miatt a rendszerhez tán legszorosabban kötött és megkötött, érdemei felett becsült költőt ma már a feledés homályából kell kiszabadítania az olvasónak, tulajdonképpen először kapva lehetőséget arra, hogy elfogulatlanul alkossa meg róla és művéről ítéletét. A válogató, Finta Éva kiváló munkát végzett, egyszerre sikerült Váci Mihály legjobb, legjellemzőbb verseit összegyűjtenie, és egyúttal a költői pálya ívét is kirajzolnia. Azt az ívet, amely a kétségtelenül tehetséges, ám a mesterséget alig-alig ismerő, a versbeszédet eleinte csak törve bíró kezdőtől az egyre rutinosabb, egyre merészebb, mind nagyobbra törő, majd az olcsó jelszavaknak bedőlő, azokat visszhangzó, még később a saját csalódását, kimondani egészen soha nem mert-tudott keserűségét azért mindig megérzékítő, végül a halállal, tragédiával küzdő, egy-egy sor, versszak erejéig nagyot alkotó művészig ívelt (Abroncs; Hasonlatok; Távoli csillag; Verseim; Irodalom; Körüldobálva késsel; Ébredés; Leg-korszak; Ez történt Magyarországon; Huszadik század; Százhuszat verő szív stb.). De vannak szép, telt érzelmiségű, igazi költői látásról árulkodó sorok a gyengébb, vagy gyenge versekben is, és végül nem tagadható meg a rokonszenv a versek mögött álló, a versekből is kirajzolódó személyiségtől, attól, aki valóban feltette életét valamire, és ehhez az elkötelezettségéhez szinte hősiesen ragaszkodott. – Annak idején sok Váci-válogatás jelent meg, de ezt a mostanit – az utókor rostáló szemléletét és tágabb perspektíváját – egyik sem helyettesítheti. (A pályakép rekonstrukciójában nagy segítség lett volna az olvasó számára a költemények keletkezési évének föltüntetése.)
