Connect with us

Tóth Árpád

Az elégia a líra műfajának az ókor óta ismert műneme: a szomorúság emelkedett hangú kifejezése, a bánat költészete. A XX. század legnagyobb magyar elégiaköltője Tóth Árpád. A szomorúság olyan egyértelműen jelenik meg költészete nagyobbik részében, mint keveseknél. Ez a bánat azonban pompás, zeneien zengő, gondosan csiszolt formában nyer megfogalmazást. Tóth Árpád a XX. század egyik legnagyobb magyar formaművésze, e téren egyenrangú Babitscsal és Kosztolányival. Ő is a Nyugat nagy nemzedékének első gárdájához tartozik.
Aradon született, de a család nemsokára Debrecenbe költözik. Tóth Árpád itt volt gyermek, itt érett ifjúvá, innét indult Budapestre, az egyetemre bölcsésznek. Az apja szobrász volt, a szabadságharc és Kossuth Lajos emlékének megszállottja, aki élete folyamán számos Kossuth szobrot készített különböző városok főtere számára. Ez a korai években jólétet adott a családnak. A költő 1848-as eszméi, Debrecen nagy kulturális hagyományai, így Csokonai emléke körében nevelkedik. Igen gyenge testalkatú fiú, korán hajlamos a tüdőbajra, könyvek és ábrándok közé vonul. Inkább él az irodalomban, mint az életben. Természetes is, hogy érettségi után irodalom szakos bölcsésznek indul a budapesti egyetemre. Szorgalmas és jó tanuló világéletében, szomjasan issza magába a műveltséget. Budapesten azután találkozik az új irodalmi törekvésekkel. Tizenkilenc éves korában már versei jelennek meg a fővárosi lapokban, köztük a Kiss József szerkesztette A Hétben, amely a Nyugat előtt a modern irodalom fő tűzhelye volt. Majd 1908-tól, a Nyugat megindulásától kezdve odatartozik Adyék munkatársai közé. Ady elragadja, áhítatos hódolattal néz fel rá, noha költői alkata nagyon távoli Ady erőteljességétől is, forradalmiságától is. Közelebb áll a filozopter költőkhöz, Babitsékhoz. De ezektől is különbözik mind nyelvezetében, mind hangvételében. A gyenge testű, elhúzódó költőben már egészen korán a bánat szólal meg, amelyet alig enyhít az erotikus vágyakozás. De már egészen korán feltűnik verseinek szinte iparművészi csiszoltsága. Pesszimizmusa azonban odakapcsolja a modern költők vállalt dekadenciájához.
Még nem végezte be egészen az egyetemet, amikor családjára zuhan az anyagi romlással járó megaláztatás. Apja debreceni Szabadság-szobrát a szakmai kritika és nyomában a helyi publicisztika oly hevesen bírálja, hogy a hatóság az emlékművet mint kontármunkát leromboltatja. Ez a kudarc mindhalálig magával meghasonlott, komor emberré teszi az apát, és az apa elkomorodása nyomasztóan fekszik a családi életre. Ki adna újabb megrendelést a hivatalosan kontárrá minősített művésznek? Az apa helyett a fiúnak kell eltartania övéit. Nem lesz hát tanár belőle, hazamegy Debrecenbe újságírónak. Huszonhárom éves ekkor. Kénytelen publicista lenni; mert költészetből nem lehet megélni. Debrecenből küld tovább is verseket a Nyugatnak, de otthon politizáló cikkeket fogalmaz. Kénytelen tudomásul venni a közéletet, és elrettenti, amit meglát a világból. Ez a testi-lelki alkata szerint nem harcos ember éles szemű és biztos tollú társadalombíráló lesz. Ekkor és ott érik azzá a kitűnő újságíróvá, aki majd sokkal később a nagy hatású Az Est-lapok nélkülözhetetlen szerkesztőségi mindenese lesz.
1913-ban lapja megszűnik, akkor végre újra a fővárosba jön, kezdetben házitanító, és csak nehezen talál magának szerkesztőséget, végül őt is Hatvany Lajos veszi pártfogásába, mint Adytól József Attiláig oly sok nagy magyar költőt. De már ekkor kiderül, hogy tüdőbeteg. Az irodalmi élet már tudomásul vette, hogy jelentékeny művész, de azt is, hogy rövid élet adatik neki. Pedig mindent elkövetnek, hogy hosszabbítsák az életét: hegyvidékről hegyvidékre megy foltozni az egészségét, a katonaságból is kiszuperálják, így ússza meg az első világháborút. A nagy szerelem is végre megadatik neki: 1917-ben megnősül. Idáig tart költői fejlődésének első korszaka: eddig bonyolult formavilágú, dekadens költő, reménytelen pesszimizmus és néha izzó erotika választékos megfogalmazója, akinél elválik a valóság felé forduló publicisztika és a csak befelé néző lírai költészet.
A világ azonban forradalom felé tart, és Tóth Árpád lelkesen üdvözli a változás reményét, majd a változást. Költészete egyre hangosabban pacifista. A világháború imperialista okait ugyan nem érti, de humanista pátosszal utasít el minden vérontást. Ahogy közeledik a forradalom, elégikus hangja úgy változik ódaivá, hogy végül a proletárforradalmat zengő ódával – Az új isten – köszöntse. A pesszimizmus egy átmeneti pillanatra eltűnik költészetéből. A tanácsköztársaság idején szívvel és lélekkel áll a forradalom és a proletariátus mellett, noha polgári humanizmusában soha igazán nem értette, mi volt a proletárforradalom lényege, és azt sem, miért kellett elbuknia. Nem értette ő az ellenforradalmat sem, melyről csak azt vette tudomásul, hogy embertelen és gyűlöletes. Jellegzetes baloldali érzelmű polgári értelmiségi volt, aki erkölcsi meggondolásokból, esetleg utópista ábrándok közepette áll a fokozottabb humanitást hordozó forradalmak mellé. És amikor a forradalom elbukik, ezt nem az értő ember további reménységével veszi tudomásul, hanem belezuhan a reménytelenségbe.

Tóth Árpád első korszakának a pesszimizmus kizárólag személyes indíttatású volt, végső éveinek pesszimizmusa általánosabb jellegű: egyszerre táplálkozik a történelmi csalódásból és a reménytelen betegségből. Költészete még magasabbra emelkedik: formái egyszerre gazdagodnak is, de egyszerűsödnek is, kevesebb a díszítőanyag, tömörebb a megfogalmazás. És egyre erősebb a halálvárás. Noha e végső évek erőteljes munkában telnek el. Bekerül Az Est-lapokhoz, ahol vezércikktől kritikákon keresztül színes hírekig minden hírlapi műfajban kitűnőeket formál. Jól dolgozó, lelkiismeretes és mindenhez értő újságíró. Már meg is tud élni, csak nincs hozzá sok ideje. Az Est-lapok azonban annyira lefoglalják, hogy alig ad verseket a Nyugatnak: költeményei is Az Est-lapok valamelyikében, leginkább a Pesti Naplóban jelennek meg. (Igaz, Miklós Andor, az újságkirály, Az Est-lapok ura sokkal többet fizet a versekért, mint az örökké anyagi gondokkal küzdő Nyugat, és Az Est-lapok kitűnő irodalmi rovatvezetője, Mikes Lajos igényt tart arra, hogy náluk is jelenjenek meg olyan jó versek és novellák, mint az Osvát Ernő szerkesztette Nyugatban. A kor e két legkiválóbb irodalmi szerkesztőjének vetélkedése igen üdvös volt az egész irodalomra.)
A forradalmak kora – úgy látja – tragikusan lezárult. Költészete bezárkózik a szomorúságba. De mint műfordító egyre inkább fordul a szabadságköltészet hagyományai felé is. Ez a műfordító tevékenység pedig nem mellékes költői életművében. Egyike legnagyobb műfordítóinknak: a világköltészet széles skáláján játszik, pompás és gondos, bámulatosan formahű tolmácsolással gazdagítva világirodalmi kultúránkat. Igaz, mindig marad nála valami Tóth Árpád-os – nyelvkészlete és jambusainak zenéje oly jellemző, hogy a jó fülű olvasó a fordításokból is azonnal kihallja a fordító saját hangját. De sokkal hűségesebb Kosztolányinál, és legtöbbször Babitsnál is.

Munkásságának filozófiai hátterében Schopenhauer áll, az ember kielégíthetetlen vágyaival, a fölfokozott magány-érzettel, a tétovasággal és melankóliával. Mindez 1918-ig mint korjelenség, korélmény, némiképp kordivat jelentkezik. ’19 elején a történelmi események hatására rövid időre a nietzschei életöröm váltja fel, hogy aztán haláláig tartó nagy költői korszakában saját létélménnyé dolgozza át a lemondás és fájdalom schopenhaueri gondolatát. A világképnek megfelelően a meghatározó műfaj az elégia. A hangnem, a hangfekvés pedig a borongásé.
Kevés magyar költő karakterizálható olyan jellegzetes szókinccsel, mint Tóth Árpád: bús, lomha, méla, beteg. Stílusára a szecesszióval rokonított impresszionizmus a jellemző; a világ állóképekben való megragadásának igénye. Kedvenc stíluseszköze pedig a szinesztézia, mely a világ teljes hangulati és érzéki felfogásának igényéből fakad. Verselése gazdag, tudatos; sajátos versformája a 7/6 vagy 6/7 osztású jambikus sorok, a nibelungizált alexandrin, vagy kortársi elnevezéssel Tóth Árpád vers.

Meddő órán (1913.):
Az elégikus dalforma hatásos módon közvetíti a szecesszió emberképének egyik vonását, a személyiség izoláltságát, magáramaradottságát.

Elégia egy rekettyebokorhoz (1917.):
Petőfi ‘Szeptember végén’ című költeménye mellett a magyar líra leghíresebb elégiája. A vers homogén képi világát a hajókép adja. Az Alkaiosztól Horatius-on át az európai lírai köztudatba bekerülő toposzt több szinten építi be versébe Tóth Árpád. Az eszmélkedés folyamatát a rekettyebokor hajó alakú virágának látványa indítja el. Innen vált át az ember sorsára, ahol is a sajka a célba érés reménye nélkül formálódó, alakuló, a környezetnek kiszolgáltatott egyéni sorsot jelképezi. A harmadik szint az emberiség szintje, mely a modern vízözön, azaz a háború viharában hánykódik. A vers zárlata tudatosan idézi Vörösmarty ‘Előszó’ című versének befejezését. A természet harmóniája, a világ rendje csak egy ember nélküli világban képzelhető el. A schilleri elégia-felfogás terminusait használva az ideál a természet örök nyugalma, a reál az ember által megbontott harmónia. Verselése: nibelungizált alexandrin, melyben a hosszú sorok a gondolatfolyam áradását tükrözik, a metszet a meditáció állandó újrakezdését, a folyamat belső drámaiságát, a lírai én belső vívódását fejezi ki.
1919-ben két vers jelzi kedélyállapotának, világlátásának hirtelen változását. A ‘Március’ című vers ősi költői toposszal hirdeti a nietzschei életörömöt és a társadalmi változás reményét. ‘Az új isten’ gondolati hátterében szintén az önmagát meghaladni képes ember nietzschei eszméje áll, ehhez társul a társadalmi megújulás igénye, melyet az oroszországi eseményekhez és forradalomhoz köt.

A kiteljesedett költő:

Körúti hajnal (1923.):
A napszakváltás ősi metaforikáját használva szól a hétköznapi világ szépségéről és csodájáról, a színesedő és hangosodó nagyváros hajnali látványáról. Az ötödik versszak elégikus színezetet ad az életörömöt hirdető versnek; a mindennapok robotja, a valóság elfeledteti velünk a létezés szépségét. Az első négy versszak felfokozott hangulatát a szinesztéziák gazdagsága is érzékelteti.
Esti sugárkoszorú (1923.)
Lélektől lélekig (1923.):

Klasszikus meditációs helyzetből kiindulva szól az emberek közötti elidegenedésről, izoláltságról, kommunikációképtelenségről.
Jó éjszakát! (1924.):
A költőnek a költészettel kapcsolatos kötelező kérdését teszi fel Tóth Árpád: van-e haszna, értelme a lírának, a művészetnek? A haszonelvű világ tülekedésében megítélhető és elfogadható-e “a lélek balga fényűzése”? A költői kérdésre nem a jelen, hanem a jövő adja meg a választ. A vers paradoxona, hogy versben szól a költői tevékenység kétséges voltáról.

Nem írt túl sok verset, költői életműve mennyiségileg elmarad nagy kortársai mögött, túl sok időt fordított a versek csiszolására, hanem ez a költészet drágakincs századunk amúgy is oly gazdag irodalmában. Vannak irodalmi ínyencek, akiknek ő a kedvenc költőjük.
S emellett gondos stiliszta volt prózában is. Ritka novellái, gondos és értő kritikái, a költészet határát súroló színes cikkei és publicisztikájának java része méltóan egészítik ki a költői életművet.
Amikor negyvenkét éves korában elvitte a betegség – és sírjánál Babits Mihály búcsúztatta -, tudta már az egész hazai irodalmi élet, hogy a halhatatlanságba lépett. Híre és értékelése azóta se hanyatlott. Neve és életműve végérvényes igénnyel foglalta el helyét a század magyar költészetének első vonalában.

(forrás: László Zoltán, literatura.hu)

Tóth Árpád életrajzi vázlat

• 1886. április 14-én született Aradon. Édesapja Tóth András, szobrász. • 1889-ben a család Debrecenbe költözött. • 1896-1904 között a debreceni reáliskolában végezte tanulmányait. • 1905-1909 között a budapesti egyetemen magyar-francia szakos bölcsész. • 1908-tól a Nyugat munkatársa, mely közölte TOVÁBB →

Tóth Árpád költészete

1. Tóth Árpád költészete egy nagy paradoxon művészi feloldása: hogyan lehet a modern élet leghétköznapibb dolgaiból, életünk szokott és reális mozzanataiból valami valóság fölé emelt, meseszerű világot teremteni? Formai tekintetben: hogyan lehet életünk mindennapi szavaiból új, friss képeket, szokatlan szépségeket TOVÁBB →

Vas István Tóth Árpádról

Vas IstvánA Nyugat pályázatán díjjal kitüntetett tanulmány Tóth Árpád nemcsak a Nyugat költői, de az összes magyar lírikusok között is olyannak tűnik föl, mint a tökéletesség, finomság, nemesség géniusza. Akik leglényegesebben jellemezték, Babits Mihály és Szabó Lőrinc, mindketten angyali vonásokat TOVÁBB →

Tóth Árpád linkek

Tóth Árpád versei  

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top