Papp Tibor:
Szavak hatásfoka
Tamkó Sirató Károly, A Vizöntő-kor hajnalán, Szépirodalmi, Budapest, 1969
[Párizs, 1969] Ez év tavaszán a Szépirodalmi gondozásában jelent meg Tamkó sirató Károly válogatott verseinek gyűjteménye. Új könyve – versesköteteinek sorában a negyedik – darabjait közel fél évszázad alatt 
írta, vagyis fölvette könyvébe a húszas évek elejéről az indulást jelentő, környezetében viharokat kavaró verseket, és a kötetben még meg nem jelent, az elmúlt tíz-tizenöt évben írottakat. A nagy időbeli távolság – érdeméül mondjuk – nemcsak a keletkezési dátumokból derül ki, verseinek hangján is lemérhető, mert szövegei a tér (az alkotásoké) és az idő függvényeként, nyilvánvalóan a legtöbb energia koncentrálását keresve születtek. A kritikus, ha periódusok szerint csoportosítja Tamkó Sirató Károly verseit, eme függvény árnyékában teszi, mégpedig azért, hogy a fázisok összetevőit figyelembe véve, produktív szerepben analizálja őket. A könyvbeli csoportosítástól eltekintve három periódust vélünk fölfedezni: az első a harmincas évekre esik, nagyjából a Papírember két évszáma közé (1928-1940); a második a hatvanas évekre; a harmadik, időben és térben szétszórt apró villanásokból áll (abszurd- és gyermekversek). A könyvbeli csoportosítás többnyire hagyományos mondanivalóra épül, s mivel a szövegek aktív tényezőivel ritkán van összhangban, szerkezetformáló ereje elhanyagolható. Egyedül a Gyermeklíra ciklus képezhetne kivételt, amiben viszont a gyermekekhez szóló mondanivalónál sokkal lényegesebb az, hogy minden darabja a hallással összefüggő memóriára támaszkodik, vagyis a kisugárzó energia a szavak zeneiségében rejlik, nem pedig a jelentésben (ehhez fogható, Weöres Sándor gyermekverseinél kitűnőbb példát kitalálni sem lehetne – egyik interjújában Weöres meg is erősítette, hogy a bóbita versei eredetileg ritmuskísérletek voltak).
Kezdjük vizsgálódásunkat az első korszakkal, a legsúlyosabbal – amikor a költő fölismeri azt a közeget, amelyben az adott körülmények között a legtöbb energiát sűrítheti össze, más szóval, amikor rájön, hogy a hagyományos nyelvi és képi keret erőkifejtésre alkalmatlan. Legszembetűnőbb eszköze, s ez mindhárom periódusára jellemző: az újkeletű szavak használata, melyeknek jelentése, vagyis energiamennyisége ezáltal lényegesen bővül, főleg a tudományos és technikai eredetű szavaké, s csupán azzal, hogy versben szerepelnek, magukban foglalják a hagyományosan szép és versbeillő szavak kritikáját; a harmincas években ez a fajta szőhasználat nemcsak az úgynevezett “magyar lélektől”, az arisztokratizmustól és bizonyos esztétizmustól való eltávolodást jelentette, de a motorokkal-gépekkel együtt felnövő nemzedék érzékenységének megformálást is – ne felejtsük el, hogy ebben az időben a költői törekvések többnyire ontologikus jellegűek voltak-, a létet körülvevő környezet először a versben alakul át lakhatóvá, s a versből visszatükrözve hatol a lélekig. Persze nem ő volt az egyetlen, aki ezt a helyzetet fölismerte, elég ha Kassák Lajos és József Attila nevét említjük, anélkül, hogy Tamkó Sirató Károly érdemét kisebbítenénk.
A példák tucatszám kínálkoznak:
Szénsav hajad az arcomba pereg.
A villanyréten.
Nedves selymek izzó karburátora.
Fekete Lámpás
Ivan Goll az Eiffel tornyon
kifeszíti a mellét
a rádió-szirmokon
széthullanak a versei.
Villany-szimfónia
Nők…
Feléjük forognak a férfiélet mágnestűi.
Kiáltás
Koponyájában reflektor ég:
a vontcsövű akarat
[…]
Rakéta izmain szétfoszlik a gravitáció
Papírember
Az olvasó (az olvasók zöme) minden verstől elvárja hogy olyan legyen, amilyet ő eladdig olvasott – formailag és gondolatilag egyaránt; mivel írás közben a költő állandó megújhodásra készteti olvasó-önmagát, vagyis olyan metaforákat, képeket teremt, melyek nem felelnek meg az olvasói várakozásnak, ezért nemcsak a képek összetevői, de a képekből kiszűrődő gondolat is új felmérésre készteti verseinek olvasóját. A dadaizmus tagadásra hangolt lírája lehetetlen metafórákba torkollott, a szürrealizmus forradalma természetellenes képekbe, melyek nem feltétlenül lehetetlenek és természetellenesek. Első periódusában Tamkó Sirató képei is ilyenek voltak, nem igazságértékük, hanem fogalomtágító szerepük volt a döntő. (“Másnap már úgy tudtam / mint egy szétolvadt kinint / hogy ő hintó / az autótülök / a melegforrás” – Ave Éva; ” géperejű fehérjászol”- Igen stb.) A hasonlatok legyezőszerű szétnyitása is a jelentés többszörös elcsúszását idézi elő, ez a Bibliáig visszavezethető versépítési módszer Tamkó Sirató Károly leggyakoribb és leghatékonyabb eszközeinek egyike. Igen című versében a te személyes névmással behelyettesített kedves áll a hasonlat egyik oldalán, a másikon mint elsurranó kerítés lécei húznak el szemünk előtt a hasonlat második fajának változatai:
te eső előtti gőzerőre átvezényelt szélfúvás
te lángoló csipkelekvár az éléskamrák sionhegyein
te édes hidrauli mész
te illatos idegsejt-kastély
te csókturbina a lépcsőházak vízesésein
[…]
A legyezősen szétnyitott hasonlattal közeli rokonságban áll a litániaszerű gyakorítás – mindkettő jelentéscsúszás illetve – tágítás hatékony eszköze. Ez utóbbiban egy-egy kiemelt szövegrész (néha egyetlen szó), amely a litániák szereposztásában az előimádkozót illetné, egy hosszabb felsorolás nyomatékpárja. A költő célja – a nyelv által a lét eleddig ismeretlen aspektusainak fölismerése – bizonyos szavak, gondolatsorok egymásmellettiségében valósul meg:
Világít
a lehunyt szempillákkon át
utcák tölcsérein át
alkonyok messzhordó távcsövein át
a – hús értelme
nedves selymek izzó karburátora,
a lét-szomj birána füve:
a Fekete Lámpás
Fekete Lámpás
Antikonformista költői szemléletének, újfajta érzékenységének s mindenekelőtt szóhasználatának köszönhető, hogy kötetének több verse a két háború közötti magyar avantgárd jelentős eredményei közé sorolható (Az Utolsó Ítélet, Rádiogramm, Svájci lány [utolsó két sorát kivéve], Igen, Dadaista szerenád stb). Ebbe az első korszakba tartozik még a kötet végére tett Papírember, melyben a fikció-ember, papír ember létéről beszél, arról, hogy az írott anyag elszakad a valóságtól, valóság lesz maga is. Több versében utal erra a problémára: a Sóhajban azt írja, hogy “csak szavakból tudok vasárnapot csinálni”; A kóborló levélben négy-ötféle tintával írt levélhez hasonlíta önmagát. De kezdetben is – később úgyszintén – először talán Ady-t utánozva, kinek hatásával gyakran találkozunk a korai versekben, meg-meghazudtolja az eddig emlegetett modern költői szemléletet: nem következetes, prófétai pózban tetszeleg. Elvállalja azt a hagyományos szerepet, amit a költőre kirónak, a verset szerepe eszközeként fölhasználja csupán (nem pedig írja), a nyelv másodlagos tényezővé zsugorul, s a képek és a metaforák nem a belső szerkezet, nem a jelentéstágítás, nem az új érzékenység, hanem a hírközlés eszközei. S a hír, amit közölni óhajt: poros, romantikus, moralista (szöges ellentéte új szavai világának). Dagadó optimizmusával, hazafiságával (a kor élére vinni a magyart / csúcspontra / minden elé!” – Előhang) aláássa kétségtelen eredményeit. Az első periódus obskurantista feléből merti a kötet címét is: A Vízöntő-kor hajnalánt (az asztrológusok rák-, szűz-, mérleg kornak nevezik azt az időszakot, amikor a Nap az illető csillagképben áll; a vízöntő-kor 2000 táján kezdődik).
A második periódus a hatvanas években írott verseké – letisztultabb, egységesebb, bár nem képvisel olyan erőt, mint a harmincas évek avantgárdista korszaka. Korábbi módszereit fejleszti, csiszolja a költő, még mindig élénken reagál a tudományos élet változásaira, újabb és újabb tudományos szavak kerülnek verseibe, tudományos tételek, föltalálók – az egyetlen és lényeges változás a szavak egyre gyakoribb térbeli elhelyezése. Megint a nyelvhez tér vissza, ahhoz az eladdig jobbára elhanyagolt szemponthoz, hogy a szavak jelentését a térbeli elhelyezés befolyásolja, aminthogy a grafikai megjelenés is – nem arról van szó, amikor a vers szövege egy adott alakzat körvonalára íródik. (Ez a tétel, a térbeli elhelyezés a konkrét vagy a francia világban spatialiste néven emlegetett költők: Pierre Garnier, Eugen Gommringer, Hans Gappmayr stb. legtöbb versének az alapja.) A szavak jelentése megsokszorozódik, elcsúszik, a vers értelmezése többrétű, különösen olyankor (mint például a beszéd vad-unalma című versének második részében), amikor a szavak sorrendje sem állapítható meg egyértelműen. Ugyanakkor elvontabb és egyszerűbb témákhoz fordul ebben a periódusban, s akkor igazán ütőképes, amikor nem didaktikus, amikor az olvasót nem állítja kész tények elé, mert:
Az igazságok spirál vonalak a térben
s az élet vagy beléjük kanyarodik, – vagy sem.
Szózat a Pont-emberhez
E korszakának legjobb versei: Fény a hegyoldalon, Hát érts meg engem kedves, Kozmogramm 1, Kigyúlsz stb. Kisiklásait – a szirupos Anna-dalt kivéve – legtöbbször a romantikus optimizmus és az aktuális események versbeszedése okozzák (Például az 1957 október 4 című vers remek első felét megsemmisítik a csattanó s a csattanót előkészítő sorok.
A harmadik csoportba kerülnek az abszurd- és gyermekversek. Az abszurd vers és abszurd kép a dadaista és szürrealista technika szüleménye, ám a létrehozó izmusok filozófiája nélkül. Tamkó Sirató Károly nem ellenzi a rendet, nem a mélylélektanra épít- sorról sorra hullámzik verse a felbukkanó elemek kihasználhatósága szerint, mintegy csattanóról csattanóra. Azok, amelyekben a rím és a ritmus vagyis a zeneiség dominál: gyermekversek – az abszurd versekben a verselemeket kihasználandó, az értelmet hívja segítségül. Kétségtelenül ebben a legerősebb, a legbiztosabb – itt vét legritkábban a kialakuló környezet szabályai ellen. Legjobb abszurd versei, akárha huszonöt évvel ezelőtt írta őket, ma is hatékonyak, többrétűek, produktív olvasásra késztetők. Külön ki kell emelnünk, hogy kötetének szinte minden versében találunk abszurd részleteket, s majdnem mindig a szóbanforgó vers előnyére:
pont törmelék láncol vonalban
vonal törmelék táncol porba
a halálnak soha sincs gondja
az élet önmagát lebontja
így:
korsó a kútra
korsó a kútra
korsó a kútra
törik!
Így
Az abszurd versekben nincs semmiféle leszűrnivaló tanulság, sem igazság, sem realitás, fikció van és a tökéletlen nyelv felszabadulása, törvények és kötöttségek nélküli működése. Említsük meg a legjobbakat: Változatok a szerelemre, Pasztell, Mamouna és Mamadou, Ave Éva, Gyötör-kórus és Egy üres karosszék, melyből ízelítőül néhány sort idézünk.
egy üres karosszék
egy üres karosszék
egy üres karosszék
Rhodéziában készült
Mája-földön készült
[…]
összes verseim ül benne
[…]
Argentínában utaztam ül benne
sóhaj-tengervíz ül benne
pitvarlibegés ül benne
kék viszontlátásod ül benne
Ül benne fehéren ül benne
A Csillagjáró (Gyermeklíra) ciklusból a Vándor móka, a Mese, a Két Dani és a Korszakváltás tetszenek legjobban, ám mondókának is beillő Tengereczki Pál – annak ellenére, hogy nem vette be a gyermekversek közé – túltesz mindegyiken (főleg az első rész):
Tengereczki Pál
vajon merre jár?
Melyik ország melyik táján
Melyik földrész mely lapályán
merre, merre vár?
Talán nem is vár.
Talán nem is vár.
Rég elfúlt ajkán az ének
– talpa sincs már cipőjének
Nem tehet veled több sétát….
– szétrágták a spirochéták.
[…]
Tokióból hazafele
– gennybe lábadt a vakbele.
[…]
Szil szál
szalmaszál
fehértestű lány
hiába állsz
kapud előtt
sose jön el a szeretőd
sose jön el a szeretőd
eczki
beczki
tengereczki
Tengereczki Pál!
A kötet végén, a borítólap fülén reprodukált kétnyelvű villanyversről is meg kell emlékeznünk – ez a fajta kísérletezés, melynek lényege, hogy a vers anyagát nem csak papíron lehet rögzíteni, a magyar nyelvű alkotások között ma is ritkaságszámba megy (s nem biztos, hogy kitudódik, ha valaki megpróbálja).
Tamkó Sirató Károly kísérleteit, verseit a mai avantgárd már mint eredményeket vette birtokába – természetes, hogy a szerzőt elődei között tiszteli, amit a modern művészetek melletti példás kitartásával is megérdemelt volna, ám nem a pilótáról van szó, hanem a motor hatásfokáról – érdemes meggyőződni róla.
