Született: 1921. november 25.
Meghalt: 1981. május 27.

Díjai:
Baumgarten-díj (1947)
József Attila-díj (1971)
Kossuth-díj (1980)

Pilinszky János 1921. november 27-én született Budapesten. Családjáról, eredendően szemérmes lévén, nem sokat beszélt, csak a fontosabb kötődésekről, például Bébiről, anyai nagynénjéről, aki ötévesen leesett a padláslépcsőről, s emiatt szellemileg korlátolt maradt egész életére, beszélni sem igen tudott, a kis Pilinszky tanította magyarra; s a szellemileg visszamaradottakra jellemző szeretetáradatát a kisfiúra ontotta. Mivel Bébivel volt legtöbbet, idősebb korában egy interjúban megjegyezte, hogy ő az emberi beszédet, amit más oly magától értetődőnek tart, anyanyelvként otthonról hozva, nem evidenciaként birtokolja. (“Szavaidat, az emberi beszédet én nem beszélem.” Apokrif) Apja rokonai közül Pilinszky Zsigmondra emlékezett szívesen, aki eredeti foglalkozása szerint harangöntő volt, de szépen énekelt, és végül az Operaház Wágner-énekesévé küzdötte fel magát. Pilinszky nagyon szerette hallgatni az ő lemezfelvételeit.
Másik anyai nagynénje, Baitz Erzsébet pedig rendfőnöknő apáca volt (mi több rendalapító, a szervita rend női ágának magyarországi megalapítója), aki a rákospalotai gyerekotthon vezetőjeként sokszor magával vitte a kis Jánoskát a csavargó, sokszor prostitúcióból élő kamaszlányok közé, ahol a szép kisfiút nagy melegséggel fogadták a kemény élethez szokott lányok. Egyébként családja mindkét ága vidéki származású, apai nagyapja Bajáról (a dinasztiát alapító ős egy valószínűleg lengyel származású bajai hentesmester volt) került a fővárosba, majd öregkorában oda vissza is tért, az anyai ág, a Baitzok, pedig Elszász-Lotharingiából származó németek, akik Kiskomlósról kerültek a fővárosba.
Pilinszky apja postatiszt volt, végigjárta a ranglétrát, a postafőfelügyelői rangig, kemény ember, aki két gyermekét igen szigorúan nevelte, János gyakran a húga helyett is el kellett hogy szenvedje az ütleget, mert a papa lovagias eszményeibe nem fért bele a lányok, nők verése. Pilinszky tisztelte, de félte is apját.
Anyjához, Baitz Veronikához egészen gyengéd szeretet szálai fűzték, s amikor apja meghalt, hozzájuk költözött a két vénkisasszony nagynéni, Bébi (Baitz Borbála) és Baitz Mária, végképp kijutott neki a kényeztetésből. Pilinszky iskoláit a Cukor utcai elemiben kezdte, ott még kitűnő tanuló volt, aztán a pesti piarista gimnáziumban folytatta, amelyik akkor is az ország egyik legjobb iskolája volt; latint, németet, franciát tanult, de a magyaron kívül nemigen volt jeles érdemjegye. Sokat olvasott, kiválóan teniszezett, korcsolyázott.
12 éves volt, amikor kezébe akadt egy könyvesboltban Dosztojevszkij: Megmételyezettek-je (mai fordításban Megalázottak és megszomorítottak), s ezzel a könyvélménnyel fordult igazán a szenvedő emberek világa felé. Tizennégy évesen olvasta először Adyt, döntő hatással volt rá, aztán Rilke és Baudelaire hatott rá. A nyarakat Balatonkenesén a családi nyaralóban töltötte. 16 éves, amikor meghalt az apja. Akkoriban már költői ambíciói voltak, Adyt szavalt az önképzőkörben, s tizenhét évesen már meg is jelent az első verse az Élet c. katolikus újságban. 1939-ben érettségizett, csak magyarból kapott jelest, ősszel pedig beiratkozott a pesti egyetem jogtudományi karára. Ide fél évig járt, majd átiratkozott a bölcsészkarra, ahol magyart, művészettörténetet és olasz irodalmat és nyelvet vett fel. Közben az Élet szerkesztőségében dolgozott, itt-ott megjelentek versei is, az Ezüstkorban, a Vigiliában, majd a Magyar Csillagban. 44. május 13-án vette át egyetemi végbizonyítványát, s bele is kezdett a bölcsészdoktori értekezésébe, Péterfy Jenőről, de a háború alatt bombatalálat érte lakóházukat, a dolgozat is bennégett, így aztán soha nem szerezte meg a bölcsészdoktori címet.
A nyilas hatalom alatt kapott behívót, s mint karpaszományos tüzért a visszavonuló csapatok magukkal vitték Németországba. Ott találkozott egy repülőtér helyreállítási munkálatai során haláltábori foglyokkal. Aztán ő maga is amerikai fogságba került, s megismerkedett a háborús fogolytáborok embertelen világával is. S noha ő kívülálló volt, talán éppen ezért sokkal mélyebben megélte az emberi megaláztatás szörnyűségeit, s tulajdonképpen ebből az egymásra rakódó élményegyüttesből, az intézeti lányok fogságából, a haláltáborok botrányából, katonai fogolytáborokból táplálkozott költészete. 1945 őszén keveredett haza. 1946-ban megjelent első kötete, a Trapéz és korlát, amely már kész és nagyon tehetséges költőt mutatott. Egy év múlva meg is kapta érte a Baumgarten-díjat. E bizakodó időszakban 46 és 48 között több lapban publikált, a Diáriumban, Magyarokban, Újholdban, Válaszban, Vigiliában. 1947-48-ban öt hónapot Rómában töltött a római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként. Előtte felkereste Németh Lászlót Hódmezővásárhelyen, akivel amolyan irodalmi báty-öcs kapcsolat alakított ki. (1950-ben több hetet töltött nála Vásárhelyen. Az Égető Eszterben Décsi Feri alakját Pilinszkyről mintázta. 1957-ben pedig az ő költészetét tartotta, Nagy Lászlóék új népiessége mellett az európai tradíció kiemelkedő folytatásának.) A kommunista diktatúra idején a Szépirodalmi Kiadó korrektora volt, állandó félelemben korrigált, attól tartott, hogy bármelyik pillanatban, egy rosszul javított betűért, elviszi egy fekete autó. 1954-ben megnősült, feleségül vette Márkus Anna képzőművészt, de rövid együttélés után szétköltöztek. (Az 1957-ben megjelent Aranymadár c. négy verses mesét tartalmazó kötetét Márkus Anna illusztrálta.) Az 56-os forradalom után, mint katolikus költőt, a katolikus laphoz, az Új Emberhez rendelte az új hatalom, és haláláig ennek munkatársa maradt. Pilinszky az ötvenes években igen zárt életet élt, társaságba csak a volt Újholdasok (Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Mándy Iván, Rónay György, Weöres) közé járt. 1959-ben meghalt az édesanyja, egy év múlva pedig a rendalapító nagynénje. 1959-ben jelenhetett meg második verseskötete, a Harmadnapon, amivel európai rangot vívott ki magának. A hatvanas évek elején új műfajokkal kísérletezett, írt egy filmnovellát Rekviem címmel, majd egy oratóriumot Sötét mennyország címmel.
Aztán elkezdődött hosszú utazó időszaka. Elsősorban Franciaországba, Párizsba tért vissza többször is, ahol összebarátkozott Pierre Emmanuel katolikus költővel, aki P. verseinek francia tolmácsolója volt, aztán Londonban is többször megfordult, itt is akadt egy fordító-barátság Ted Hughes-zal (Pilinszky halálának tizedik évfordulóján a Magyar Televízió egy londoni Pilinszky-estet közvetített, amiből az derült ki, hogy Angliában is számos híve volt, és az is, hogy angolul is igen szépen szólnak ezek a nehéz versek, minden bizonnyal remek munkát végzett Ted Hughes.) 1970-ben ismerkedett meg Párizsban Jutta Schererrel. A fiatalasszony eredetileg vallástörténész volt, sok nyelvet beszélt, érdekelte a szlavisztika és a költészet. Öt boldog évet töltöttek el úgy, hogy csak néha találkoztak. 1971-ben József Attila-díjat kapott a kommunista rendszertől, ami azért érdekes, mert addigra Nyugaton jobban ismerték a munkásságát, mint idehaza. A hivatalos elismerés után sorra jelenhettek meg kötetei: 1972-ben a Szálkák, 74-ben a Végkifejlet (versek és színművek) és A nap születése (régi és új verses mesék); 75-ben a Tér és forma (Schaár Erzsébet szoborillusztrációival), 76-ban a Kráter (összegyűjtött és új versek), 77-ben a Beszélgetések Sheryl Suttonnel (Egy párbeszéd regénye), 78-ban Válogatott versei (a Harminc év sorozatban).
Még 63-as párizsi tartózkodásakor fedezte fel Simone Weil munkáit, aki óriási hatással volt rá. Weil keresztény bölcseletének, amelyet hiteles élete és halála is alátámasztott, éppúgy központi fogalma-tétele a kegyelem, mint Pilinszkyének.
1978-ban ismerkedett meg Párizsban Igrid Ficheux-vel, akivel két év múlva egyházi házasságot kötött.
1980-ban Kossuth-díjat kapott, még ebben az évben angliai felolvasókörútra ment Weöressel, Nemes Nagy Ágnessel, Károlyi Amyval, Juhász Ferenccel, Vas Istvánnal, Szántó Piroskával, Vajda Miklóssal. Szerepelt Bódy Gábor nagyszabású Psyché c. filmjében; Kazinczyt alakította. Utolsó évében öt riport, portréfilm készült vele, mintha csak sejtette volna, hogy ez lesz az utolsó éve. (Talán a legjobb Maár Gyula: Hűség a labirintushoz c. filmje, amiben élvezhető Pilinszky szuggesztív versmondása. Ebben a filmben elhangzott – többek között – egy fontos mondat: ” A megváltásról nem sokat tudok, egyet tudok: a meredek út vezet hozzá.”)
Utolsó nyilvános szereplése egy rendhagyó irodalomóra volt Székesfehérváron, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, 1981 márciusában.
1981. május 27-én egy erőteljes frontátvonulás elvitte szívrohamban.

(Magyar Elektronikus Könyvtár)