Barion Pixel
Connect with us

Petőfi szavalóverseny

Hírek

Petőfi szavalóverseny

Immár 30. alkalommal rendezték meg a hódmezővásárhelyi Petőfi szavalóversenyt. A döntőn már csak a legjobbak mérkőztek meg. Az elődöntők rostálása után 34 versmondó jutott be a döntőbe, akik előadásában a költők gondolatai megelevenedhettek, életre kelhettek a versek.

A hagyományokhoz híven a zsűri most is kért egy Petőfi költeményt, valamint – és ez újításnak számít – egy 20. századi, kortárs verselő alkotását kellett még elszavalniuk a gyerekeknek, illetve a felnőtteknek, merthogy akadtak ilyenek is (a döntőben szám szerint kettő).

A szerdai előadás folyamán azonban már csak egy verset kértek mindenkitől, az előzetesen elhangzott kettő közül valamelyiket.

Diószegi Szabó Pál, a zsűri elnöke elmondta, hogy a szöveggyűjtemények Petőfi-felhozatala idén is túlsúlyban volt, viszont akadtak üde színfoltok is, kevésbé ismert költemények főleg az 1846-47-es évekből. A kortársak közül pedig nagyon széles palettából merítettek a versenyzők: többek között elhangzott egy-egy költemény Csoóri Sándortól, Faludy Györgytől, Simai Mihálytól, Reményik Sándortól.

Csáki Sámuel Zsolt (10 éves, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tanulója; a képen bal oldalt) pedig Kányádi Sándor Béka-búcsúztató című alkotásával készült. A verstanulásban édesapja is segített.

 

Eredmények:

I. kategória

1 hely Szép Kristóf Csaba Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.  1.o.

különdíj Rácz Adrienn Varga T. Ált. Isk. 1.o.

II. kategória

1 hely Oláh Sebő Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o.

2 hely Rácz Kristóf Szent I. Ált. Isk. 3.o és Szabó Kornél Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o.

3 hely Kolozsi Kitti Júlia Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.  3.o. és Forrai Maja Miléna Németh L. Gimn. 3.o.

különdíj Bozó Petra Szent I. Ált. Isk. 3.o

különdíj Márki Szabolcs Zsigmond Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o.

III. kategória

1 hely Soós Adél Villő Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk. 6.o.

2 hely Lantos Barnabás Bethlen G. Ref. Gimn. 5.o.

3 hely Arany László Szent I. Ált. Isk. 5.o.

különdíj Török Beáta Varga T. Ált. Isk. 6.o.

IV.kategória

1 hely Kovács Rebeka Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o.

2 hely Szappanos Anna Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk. 7.o.

3 hely Lázár Dóra Szent I. Ált. Isk. 8.o.

különdíj Bánfi Kata Gregus M. Ált. Isk. Székkutas 7.o.

különdíj Széni András Szent I. Ált. Isk. 7.o.

V.kategória

1 hely Terjék Adrián Bethlen G. Ref. Gimn. 11. o. és Nagy Benjámin Bethlen G. Ref. Gimn. 11.o.

3 hely Reményi Cintia HISZK Corvin M. Szakközépisk. 9.o.

különdíj Pillér Péter NLG – Péczely AMI 11.o.

VI.kategória (felnőtt)

1 hely Arany László VI. kat

2 hely  Nagy István VI. kat.

 

(forrás: promenad.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

To Top