Barion Pixel
Connect with us

Pest, szabadság, szerelem

Hírek

Pest, szabadság, szerelem

A „Pest, szabadság, szerelem” című zenés-irodalmi előadás 2025-ben több nemzetközi és határon túli helyszínen is bemutatkozott. A produkció alkotói és előadói Lutter Imre Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, költő, valamint Jávori Ferenc „Fegya” Kossuth- és Prima Primissima díjas zeneszerző és előadóművész.

Nemzetközi turnén a „Pest, szabadság, szerelem”

A hazai premiert követően az előadás külföldi közönség előtt folytatta útját. 2025-ben négy alkalommal került színpadra: Erdélyben, Finnországban és a Vajdaságban. A turné első állomása 2025. május 9-én Székelyudvarhely volt, ahol a Művelődési Házban lépett fel a két művész. A nyár végén Finnország következett: augusztus 25-én Tamperében, majd szeptember 2-án Ouluban mutatták be a produkciót. A tamperei előadás különösen fontos kulturális közegben valósult meg, hiszen a város egyik legaktívabb finn–magyar baráti szervezete, az 1951-ben alapított Tampereen Suomi–Unkari Seura hosszú évtizedek óta ápolja a két ország kulturális kapcsolatait. A turné záró állomása 2025. október 10-én a vajdasági Bácsfeketehegy volt.


Az előadás minden helyszínen nagy figyelmet váltott ki a közönségből. A versek elhangzása alatt gyakran teljes csend uralkodott a nézőtéren, a produkció végén pedig hosszú, álló tapssal köszönték meg az élményt.


A produkció művészi koncepciója a klasszikus és kortárs magyar költészet összekapcsolására épül. A színpadon megjelenő férfialak a magyar irodalmi hagyomány és a jelenkori létkérdések metszéspontjában keresi önmagát. Az előadás dramaturgiája a gyermekkori kíváncsiságtól a szerelem, a szabadság és a társadalmi felelősség kérdésein át az elmúlás és a számvetés gondolatáig vezet.


A zenei megszólalások Jávori Ferenc zongorajátékában a produkció szerves részét képezik: nem pusztán kísérik, hanem értelmezik is a megszólaló verseket, hidat teremtve a klasszikus és a kortárs költészet között.

Az előadásokat követően a közönségnek lehetősége nyílt a művészek köteteinek megvásárlására és dedikáltatására, ami személyes találkozásokkal egészítette ki az esteket.

A „Pest, szabadság, szerelem” határon túli bemutatói így nemcsak művészeti sikert hoztak, hanem hozzájárultak a magyar nyelv és kultúra közvetítéséhez is azokban a közösségekben, ahol a magyar identitás megőrzése különös jelentőséggel bír. A turnét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top