Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Parti Nagy Lajos letiltotta műveit a közrádióban

A Kossuth-díjas költő, író nem ért egyet a “szócsövesített” közmédiával, ezért nem engedélyezi, hogy műveit leadják a Magyar Rádióban. Parti Nagy telefonon megerősítette a hírt az Indexnek, elmondta, számára “evidens volt, hogy ebben, a hatalom által einstandolt, szócsövesített közmédiában nem hajlandó szerepelni”.

Amikor őt, illetve az őt képviselő Kék Művészügynökséget a héten megkereste a Magyar Rádió, hogy megállapodjanak Gézcsók című hangjátékának ismétléséről, a felkérést visszautasította, egyben, felhasználva az alkalmat, közölte, korábban felvett munkáinak, hangjátékainak, felolvasásainak ismétlését sem engedélyezi.

A Kossuth-díjas költő, író, fordító számtalan hangjátékot készített korábban a Magyar Rádió számára, így többek közt ő alkalmazta rádióra a Svejket is, aminek ismétlése jövő héten került volna adásba. Parti Nagy utolsó rádiós munkája az Azúr-expressz volt, amelyben tíz részen keresztül beszélgetett Tolnai Ottó vajdasági íróval.

Pécsi Júlia, a Kék Művészügynökség munkatársa az Indexnek elmondta, a szerzői jogi törvény értelmében főszabályként mondható ki, hogy az írónak a szellemi termékéhez fűzódő szerzői joga elidegeníthetetlen, minden egyes felhasználáshoz a szerző külön engedélye szükséges. Az egyes művek ismétléséről minden alkalommal külön szerződést kell kötni, így történt ez Parti Nagy Lajos műveinél is a Magyar Rádióval. Eddig a Kék Művészügynökséghez egyéb kortás magyar írót érintő megkeresés nem érkezett.

(forrás: Index)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top