Barion Pixel
Connect with us

Pályázat a versek szerelmeseinek

Hírek

Pályázat a versek szerelmeseinek

Meghosszabbította a kedvezményes jelentkezési lehetőséget a nyári Versművészeti Táborokba a Magyar Versmondók Egyesülete a sűrűsödő érdeklődés miatt. Június 20-ig jelentkezhetnek a versek szerelmesei csökkentett részvételi díjjal, amelyet iskolák, intézmények is átvállalhatnak. Továbbra is élhetnek a táborozók az üdülési csekkel. A költőknek, íróknak és a kreatív írással foglalkozóknak külön pályázatot írtak ki.

A Csillag születik tehetségkutató műsorban ismertté vált Kávészünet együttes, a Kaleidoszkóp-díjas Aphonia-Sajtkukacz zenekar és Nemes Levente zeneszerző-előadóművész koncertjeitől lesz esténként hangos a Neszmélyi Hajóskanzen július 9-től 16-ig: ekkor tartja Versművészeti Táborait a Magyar Versmondók Egyesülete a vers, a színház és a költészet, a kreatív írás iránt érdeklődőknek. Napközben tartalmas és egyénre szabott tréning várja a táborozókat.

Három szekcióban jelentkezhetnek a versművelők és a versmondás, a színház és a költészet kedvelői.

A Versművészeti Szeminárium a versmondás és az előadóművészet iránt érdeklődőknek szól, hasznos felkészítést nyújt a versmondó versenyekre, előadóestek létrehozására, a versmondás szakmai alapjainak elsajátítására.
A Színész és Előadóművész Felkészítő Műhely a színjátszás művelőinek, a színházművészet kedvelőinek és azoknak adhat sokat, akik a színművészetet vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik.
Az Írásművészeti Műhely a költészettel, prózaírással, műfordítással vagy kreatív írással foglalkozó vagy próbálkozó alkotókat invitálja, akik profi vagy hobbi szinten művelik az írást és fejlődni szeretnének.

Az oktatók, előadók és vendégművészek között ott találjuk Bakos-Kiss Gábor színművészt, Lutter Imre előadóművész-drámapedagógust, Kinizsi Ottó színész-rendezőt, Wiegmann Alfréd és Kiss László rendezőket, Buda Ferenc Kossuth-díjas költőt, Szennik Évi diákszínjátszó-rendezőt, Turczi István József Attila-díjas költőt és Katona Szilvia tánctanárt.


PÁLYÁZAT

A Magyar Versmondók Egyesülete ennek kapcsán pályázatot hirdet a vers.hu “Oszd meg a versed!” rovatában regisztrált, és most regisztráló íróknak, költőknek, akik közül a jelentkezők körében egy ember részvételi díjának felét az egyesület állja, és a táborban írt művek legjobbjait a Versmondó folyóiratban publikálják!

A műhely célja, hogy a nem professzionális írók, költők, versfaragók illetve tanulni vágyó, a mesterség fogásait elsajátítani akaró pályakezdő szerzők verstani, írástechnikai, költészet- és prózaesztétikai ismereteit bővítsük, a szemináriumi jellegű speciális feladatokat közösen és személyre szólóan megbeszéljük, értékeljük. Az így születő művekből az utolsó napi gálaesten a tábor Színész és Előadóművész Műhelyének, valamint Versművészeti Szemináriumának résztvevői zenés felolvasást tartanak, a költő- és íróhallgatók szövegeket írhatnak a másik két szekció darabjaihoz.

A pályázat részletei a vers.hu oldalon, az Oszd meg a versed! linken belül olvashatók.

Mindhárom tábor részletes információja megtalálható a vers.hu oldalon, a Táborok linken belül, és tájékoztatás kérhető a verstaborok@gmail.com e-mail címen és a 06 20 512 8004-es telefonszámon.

A táborhelyek száma véges, ezért a jelentkezéseket a beérkezések sorrendjében fogadják!

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top