Barion Pixel
Connect with us

nemzeti VERSeny: hosszabítás!

Hírek

nemzeti VERSeny: hosszabítás!

A rendkívüli érdeklődésre tekintettel meghosszabbította a „Nemzeti VERSeny” nevezési határidejét a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete. 2016. május 15-ig, Pünkösd vasárnap éjfélig küldhetik be nevezési lapjukat és tölthetik fel a versmondásról készített videót a jelentkezők.

A „Nemzeti VERSeny” célja a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. A verseny egyik védnöke maga a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, a zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész; Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; Nagy-Kálózy Eszter színművész; és Szabó László kommunikációs szakértő.

A versenyt három fordulóban rendezik meg. Elsőként minden nevező két, szabadon választott magyar költő már megjelent versével jelentkezhet, amik közül egyet kell az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozzák fel, immár videoklip formájában. Az élő döntőbe bejutott versenyzők a Nemzeti Színházban lépnek fel 2016. november 13-án, a magyar nyelv napján.

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek. A meghosszabbított nevezési határidő: 2016. május 15., a zsűri május 31-ig dönt a továbbjutókról. A verseny támogatója: az NKA.

Kattintson a VERSeny facebook oldalára!

A VERSeny módosított felhívása, részletek:

www.vers.hu/nemzeti-verseny

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

  • Hírek

    Kilőtték Shakespeare-t az űrbe

    By

    A William Shakespeare drámáit egy kötetbe foglaló Első fólió (First Folio) megjelenésének 400. évfordulója alkalmából egy rövidfilm-sorozat részeként meteorológiai léggömbbel küldték fel az űr határához az angol bárd portréját és Szentivánéji álom...

To Top