Barion Pixel
Connect with us

Nagyot szólt a költészet napi világméretű versmondás

Hírek

Nagyot szólt a költészet napi világméretű versmondás

Idehaza, de a határon túl is tömegeket ért el Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete költészet napi versfolyama: több mint 70 ezren kapcsolódtak be a folyamatos online versmondásba április 11-én, József Attila születésnapján. Világszerte 64 városból 106 verset mondó magyar csatlakozott a világméretű költészet napi összefogáshoz.

A járványhelyzetre tekintettel virtuális faldöntögetést, Föld körüli kézfogást hirdetett két héttel ezelőtt “A világ vagyok” néven, József Attila – A Dunánál című versének idézetével Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete közös költészet napi programként. Az egész napos online esemény lényege az volt, hogy ha már nem mozdulhatunk ki az otthonunkból, nyújtsunk kezet és verset egymásnak a világhálón, s a világ magyarsága egymástól több száz, ezer, vagy tízezer kilométerre verseket adjon át stafétaként, hogy a kétórás bejelentkezések közben több mint száz külföldön élő magyar mondjon verset.

A közvetítések délelőtt 10 órakor indultak Lutter Imre és a Versmondók Facebook oldalán, ahol szinte egymásba értek a minden második órában kezdődő újabb versblokkok. Az utolsó, hatodik élő bejelentkezés egy vers kívánságműsor volt este 8 órától, ahol a nézők már előre kérhettek verset, amit Lutter Imre tolmácsolt, illetve mutatott be filmen. A cél az volt, hogy a versek identitásőrző és összefogó ereje mellett menedéket nyújtsanak a karanténhelyzetben egyedül maradt embereknek éppúgy, mint az igényes szórakozásra vágyó fiataloknak és idősebbeknek.

Az oldalmegtekintések száma mutatja az érdeklődést: Lutter Imre tavalyi 24 órás versmondás világrekordjának látogatottságát, ami szintén rengeteg érdeklődőt vonzott, több mint 50%-kal haladta meg az idei Facebook elérés. Soha nem volt ilyen magas a hivatalos Lutter Imre Facebook oldal egy napra jutó elérése, amely 100 ezer feletti volt, ennek meghatározó része a közösségi térben való terjedés miatti, organikus, természetes forrású, vagyis a szervezők nem fizettet hirdetésként adták közre a közvetítéseket, hanem az emberek osztották meg és követték. A költészet napi posztokra közel 17 ezer like vagy komment érkezett pár óra leforgása alatt.

A versfolyam összesen hat részben fent marad a világhálón, így bárki meg tudja, vagy újra tudja nézni azokat Lutter Imre Facebook oldalán (www.facebook.com/LutterImreDr).
Sőt: a nagy népszerűségre szert tett élő vers kívánságműsorban látott versvideók egy része Lutter Imre hivatalos YouTube csatornáján (www.youtube.com/LutterImreDr) is megtalálható már, amely alig több mint 1 éves indulása után közel 2 milliós nézettséggel büszkélkedhet, a versvideók közül van olyan is, amely a YouTube-on 100 ezres, a Facebookon negyedmilliós nézettséget tudhat magáénak.

A világ négy kontinenséről bejelentkező magyarok összefogásában, megszólításában a határon túli tag- és társszervezetek is segítettek. Az ötletet Lutter Imrével közösen kitaláló és szervező, Los Angelesben élő Reeves Anna mellett többek között a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Hajvert Ákos, illetve a San Diegoban élő Szakács Ágnes sokat tett a program sikeréért. A klasszikus és a kortárs irodalom páratlanul széles repertoárját láthatták, hallhatták a nézők, akik kommentelhettek is. Volt bejelentkező versmondó a Vajdaságból, Szerbiából, Szlovéniából, Romániából, Szlovákiából éppúgy, mint Angliából, Skóciából, Németországból, Ausztriából, Olaszországból, Svájcból, Hollandiából, az Egyesült Államok és Kanada számos államából, de még Dél-Afrikából és Ausztráliából is. A program sikerére tekintettel hasonló megmozdulásra készül a Magyar Versmondók Egyesülete jövőre is.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top