A Putterer Magdolna Léna felhasználó összes verse >>>
Önzés rabságában
Önzés vadul ömlik át falakon, mélybe rántva temet mulatságból.
Szétszórt, szent szavakban meghúzta magát rémület.
Idő rozsdás kereke forog, Földnek hullnak vérkönnyei.
Gyermekek éhesen felsírnak, fájó sóhajok tornyosulnak,
Hol anyák zokognak, félve néznek testvérek egymásra horizonton.
Önzés az úr, szúr, majd visszaszúr, végignéz minden szenvedést.
Céltalanul kallódsz szánalomban, eggyé válsz Önzéssel a káoszban:
Vigyázz!
Mélység tátong, belőle bűn szivárog.
Ne gyalázz!
Súlyos szavak, hibás tetteid törhetik át gátat.
Jő gyász!
Gyűlölet gyilkol, s mint árvíz, végigsöpör tájakon.
Mindenütt gyász! Vigyázz!
Téli táj markában tart, szorít, dermedten kényszerít térdre.
Magad maradsz sötétben, fagyott földön mindhiába szórsz széjjel magokat.
Sóhajok sírva szállnak szélben, vérben táncol élet, önzés belevájta rég sarkantyúját.
2017. január 22.
