A Putterer Magdolna Léna felhasználó összes verse >>>
Lelkem Hableánya
Megszülettem én, lelkem, mint szép álom,
S bennem, mint lehelet, léleklány lebeg.
Végtelen úton szeretete átfon,
Vele létezem, szívünk együtt rezeg.
Boldogan dalol, de néha megrezzen,
Sötét erdőben egy ág, ha megreccsen.
Ő jön velem, utunk erdőn át vezet,
Szíve nagyot dobban, ha lát őzeket.
Szél zenél fák között, vízesés felett
Táncol, s szép léleklány boldogan lebeg.
Halovány, mint álmom, könnyű lehelet,
S mint szivárványt, csodálják magas hegyek.
Úttalan, göröngyös utak, messze cél,
Fák között elfáradt lelkem megbékél.
Eltűnt barát, ám megmaradtak álmok,
Sötétség rám tör, megyek, nem hátrálok.
Lelkem hableánya szorítja kezem,
Átvisz veszélyeken, óv, félt szüntelen.
Biztat, mondja: - Aki nem vet, nem arat,
Ám hozzád szívem örökkön hű marad.
Lágyan ölel, s fáradtság, kín elcsitul,
Ahogy hozzám simul, orcám elpirul.
Lelkem hableánya bennem él, virul,
Orcámra kiül, s ő néz rám naivul.
Övé - e csodás dal, s legszebb költemény,
Szívem játszik lelkem, lantom hangszerén,
Idő, mily nagy legény, s könnyfátyol szemén
Megyünk éj fele, s lelkem közben zenél.
/ Szerző: Putterer Magdolna Léna /
2015. november 20.
