A Tóth Réka felhasználó összes verse >>>
Porcelánbaba
Élő,eleven kislány voltam egykor,
Mostmár porcelánbabaként mosolygok a polcról.
Csupa vidámság,derű volt az életem,
De van egy dolog,úgy hívják,hogy szerelem.
Hallottam már róla sok-sok szép mesét,
Nem gondoltam volna,hogy egyszer elér.
Elért bizony,nagyon szépen,
Szőke királyfi képében.
Mennyei érzés,öröknek tűnő álmok,
Minden jóval kecsegetett az álnok.
Szőke királyfi aranyhajú babája,
Nem voltam neki más,csak egy szép játéka.
Sokat játszott velem,de végül elrakott.
Majd megint elővett,örökre elhagyott.
Élő,eleven kislány voltam egykor,
S még mindig porcelánbabaként mosolygok a polcról.
Nincs már bennem érzés,nem jellemez semmi.
Élettelen tárgyként fogok tovább élni.
Porcelánszívemben nincs több remény,
Üvegszememben nem maradt több fény.
Helyes mosoly,szép kis selyemruha,
Lábamon gyöngyös topánka,
Hullámos,mézszínű haj,
Benne parányi vörös rózsa.
Ezeket csak azért viselem,
Hogy elnyomjam minden érzésem.
Élő,eleven kislány voltam egykor,
Örökre porcelánbabaként mosolygok a polcról.
Valahol még mindig Rá várok,
Éjszaka szüntelen Vele álmodok.
Amikor reggel kinyitom a szemem,
A napfénnyel foszlik szét minden álomképem.
Ennek ellenére üvegszemem össze-vissza tekintget,
Egy apró nesz csak: s jöttére porcelánszívem megremeg.
