A Sámánfi felhasználó összes verse >>>
Utazás
Földanyával egybekelve
Csendesen létezem a másik világba merengve
Szelíd eső kopog a sámándobon
Szunnyadó pipámat szelíden aludni hagyom
Megérint egy lázas szellem
Ki fél-álmomban teremt velem
Elviszi lelkem egy szürke darabját
Együtt utazzák át teljes létünk végtelen kalandját
Majd visszahozza szépen, rendben
Hogy megtalálja a jelent a vég nélküli csendben
Csendben, mely most nem létezik
A káprázat világ hirtelen darabjaira esik
„Szét”, ki elrabolja a fény lelkek életét
Véres valósággá facsarja e létezést
Majd ezen a vérvörös láthatáron
Megannyi evilági démonnal játszom
Álom táncra perdülünk
Egy röpke életet képzelünk
Képzelnek ők nekünk.
S én és te elhisszük
Megannyi látszat-teremtett poklokon át
Hol megkérdezzük létezésünk hajnalát
A végső kérdést, mely meghatároz
Mi ide láncol, s egó-létre kárhoz
Ki az utazó? Honnan jöttünk, s hova tartunk?
Kitől kaptuk megannyi hamis arcunk?
Hol kezdődött, s mikor ér véget kapálózó harcunk?
Harcolnunk kell-e egyáltalán
Vagy csupán egy kegyetlenül furfangos álca a halál?
Végtelenül szerető lények tűnnek fel szemem sarkában
Odakapva tekintetem, eltűnnek a félhomályban
Ott sem voltak talán
Felélesztve a dohányt
paripámon az eső egyre hangosabban dobol
Szellememnek teret nyerve
Egyre elszántabban lohol
Előre, megállva minden időben
Finoman suttogja: bízz a hírvivőben
Engedd, hogy megérintsen
S valónak hitt világodba szivárvány álmot hintsen
Ezüstlila csodás ködben érkezik ő
Dohány, üröm és rozmaring a lágy szélben
Ragyogó tekintetében végtelen tükör
Ott vagyunk mind, testvérem.
http://samanfi.wordpress.com
