Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Sárkány Tímea felhasználó összes verse >>>



Vissza

A távol egyre közelebb van, s a közel egyre távolabb.
Tehetetlenségében csak szívkamrában rámolhat,
vagy épp mert túl sok a tenni valóság
s inkább magányba borít parázsló kocsma, apróság-
nak tűnő rúzsnyomok a vállon. Pedig te még nem,
miért is akarnál, pedig igen, mégis, tudom, hogy akarnád,
de akarni valamit s bevallani káros. Ezért lassabban
lebben ránk decemberi hajnal, s féléled a város
mélyünkből szűrődő zajjal, s mi elindulunk.
Elindulunk az állomásról. Elindulunk kicsinyes
öntudatlanságból rögtönzött nagykorúságba,
kiindulunk egy Kolozsvár-ideálból, hogy ez most jó
kell legyen, ha az eddigi nem is tűnt annak – pedig de,
jó volt. S mégis fojtogat a kétségbeesetten ránktörő
múlt, mi már semmi. Hosszú idő után – először – hazamenni.
Visszajönni nehezebb: a Kőkert utca megbomlik, felreped
a retinán őrzött pillanat, léghólyagocskáink átjárja a Kárpátok szele.
Beszív. Kifúj. Beszív. Visszahoznád magaddal ide?
Feltételes módot használni öngyilkosság. Mert mai napig
az emberben őrlődik a világ, s a vonatban az ember.
Amit itthagytál egy hétvégére, visszafogad ugyanolyan renddel?
A leomolt városképet újjáépítem valami kisebbre, szebbre,
ahogy te tetted ezt velem. Hetekre bontva mesélhetnék,
s akkor elkerülhetne a boldogság tudatának hiánya.
Ha már visszajöttem, ne hagyj magamba belémhalni. Hallod?
Madárka sír, madárka örül. Nem, nem néz rám a Hatalmas,
mert nem tudok feltételek nélkül élni. Feltéve, ha itt maradsz.
De az is elég ha este rám írsz, mert minden leírt mondatodat
a te hangjeltéseddel olvasom fejben – egy ideje gyötör
egymásba fojtott hallgatásunk, s az olvasás így megnyugtat
vagy felkavar. De olyankor legalább élek, s ez ritka alkalom,
bár azt mondják, mint más egyéb, ez is orvosolva lesz.

To Top