A Márton Erika felhasználó összes verse >>>
Bebörtönzött lélek
Lelkemnek tükrét két kezemmel könnyen eltakarom,
Fájó sebeim ellenben le nem tagadhatom.
Menekülhetek én az emberek elől,
De féktelen fájdalmam felemészt legbelül.
Lelkem sajgó sebei rám halált hoznának,
S testem pora lakója lenne üveg urnának.
Gyógyulni gyorsan ez most reménységem,
Lelkem vérző sebeit így börtönre cserélem.
Maga a testem lesz e fogda fala,
Védelmezi lelkem, körbefogva óvja.
Idő kell…
Nem afféle sebesen rohanó,
Hogy lelkem vére köddé váljon,
Szívem óráján megáll a mutató.
Lelkemnek tükrét már keveset takarom,
Gyógyulásom elkezdődött, nekem ez hatalom.
Magamba nézek…
Gyötör még a bánat,
De könnycseppet már nem ejtek,
Csak néha egynehányat.
Lelkem lábadozik szívem szomszédjában,
Testem zord zárkájában, fekszik félhomályban.
Lényem nem öleli magához a szenvedést,
Elutasít mindent, a hűtlenséget, s az önző szeretést.
Önmagam rombolása végleg lezárult,
S szemeim elé egy új, más világ tárult.
Újjászülettem, belsőm virágzik,
Magam vagyok, s senki sem hiányzik.
Lelkemnek tükrét már nem kell takarnom,
S fájó sebeim sem kell már tagadnom.
Féktelen fájdalmam sem emészt már legbelül,
Gyógyult lelkem immár megvan egyedül.
S bárki keresné is két szememben lelkem,
Hogy ráleljen az már lehetetlen.
Szemem ugyanis most befelé fordul,
Magamba nézek már csak, a külvilág elpusztul.
Tudod, ez vagyok én…
Egy láthatatlan lélek,
A külvilág nem láthat,
S mégis boldogan élek.
Gyógyulásomért nagy árat fizettem,
Többé senki sem láthatja bebörtönzött lelkem.
