A Ács Zoltán felhasználó összes verse >>>
Arcom alá...
Az arcom alá csorog az éjjel
a csönd ismerős formái között,
sóhajt a kenyér, amit megtörök,
azt mondja: fázom.
Nem is vegyül véremmel az álom
bőröm alatt komor ég feszül,
elpusztíthat kétségtelenül
a gomolygó magány.
Mint gyulladás, mely utat nem talál,
sűrű fellegként vonul át a testen,
hogy valaha innen csillagokra lestem,
az fáj igazán.
