A Báróa felhasználó összes verse >>>
Cohen pusztítós
és amikor a zene elhalványul, a zenekar fényét veszíti, felgyullad két lámpa, az egyik sárgán a másik pislákoló kékben piszmog. Kialszik. Ekkor jövök én. A teremben sír a sötétség, furcsa alakok rajzolódnak mindenfelé és ember nagyságú kameraállványokról lógnak az operatőrök. Lassan egy alig tapintható fehér csík húz el a szemem előtt, talán az árnyképekben tovasikló német kislány az a tengerpartról, de nem. – tévedtem. Csak Liz parádézik, heves rángatózással próbál jelezni pöttöm usb/zseblámpájával, ismét letolva maradt a sliccem, még szerencse, hogy mindig ő lát meg elsőként, tudja melyik reteszből lépek elő. Intézkedem. Elég rutinszerűen működünk már együtt, kedvelem a testét. Lassan derengenek a tárgyak, az első sorban ülő kövér öregasszony brossa, majd egy meglepően kimunkált, kiváló ízlésre valló öregúr feje búbján matat tekintetem a másodikban, és így tovább, és így tovább az összes többin, mind egyszerre. Hogy mi a fenét keresek még itt? A végtelen közhely kellős közepében állok. Eláraszt a fény, az első vízcseppek máris megjelennek és feltartóztathatatlanul elindulnak lefelé, szabad esésben hullnak és loccsannak szét ében kék, fodros mély tengerein a padlónak. Ki kell fújnom a levegőt. Én vagyok Cohen, és ma még el kell pusztítanom a világot.
- Maga ott! Röhejesen elcsuklik a hangom mire hörgős felkiáltásom végére érek. A nő ostobán körbe-körbe tekintget, mindenhonnan mosolyognak rá a félhomály arcberendezései. Kipécéztem a kis dagadékot, kicsinálom. Nem is annyira öreg. Kitipeg, sonkás kis bokái meglepően ügyesen mozognak azokon a sarkokon. Igazán kicsípte magát, volt rá gondja, ösztönösen undorodom tőle, zsigerből. Láncra vert kényszerképzetek követik, zölden izzik a tokája. Nyelvem felcsapódik szájpadlásom tetejére és átcsavarom fogaimon. Valamibe beleakadok, egy kemény kis rizsdarab. Felfokozott állapotban nem tudok tisztán gondolkodni. A picsába már! Roger. Eszembe jut az ebédem, külön kértem azt a faszt, hogy a Guru Jázminból hozza a kacsát. De nem, biztos nem volt rá ideje, mert annyira leterhelem… bla bla bla. Mint apámék kosztja hajdanán, olcsó rizs, inas, rágós szárnyasfélék, silány alapanyagok. És az a szag, ez a rohadék ide hozta a sarokról, alig bírom elhessegetni – hess, hess, irritálják a nyálkahártyám.
- Maga a kiválasztott! Dörmögöm. A közönség megőrül, mindenki toporzékol és ütemre dübörög, tapsviharban törnek ki. A húsgombóc épphogy hátra nem esik, de amint szóra nyitná lágy, rózsaszínben fakó ajkait, hirtelen mozdulattal (és két gyors lépéssel előre) sikerül mutatóujjamat a szájára helyezni. Tilos ránéznem, éppen csak annyira vizslatom, hogy szemem sarkában kirajzolódjon puffadó arcának körvonala… jobb, ha nem keveredek bele. Először csak finoman, majd egy éles, határozott mozdulattal belecsúsztatom ujjamat a szájába. Pásztázom a sötétbe boruló, élénken izzó szemeteket. Megcsap a nedvesség, a nő pupillája kétszeresére tágul és benne az univerzum vadul csaholó öröme sugárzik szét. Ernyedt és puha, apró nyálbuborékok tapadnak bőrömre. Másik kezemmel intek és a médiaszolga vad kaparászásba kezd, majd végül felmutatja a „síri csend” feliratú táblát. Az óramutató megkoppintja a teret, és máris hallom az apró kis cuppanást, ahogy kihúzom ujjamat a disznócska püffedő szájából. A többi már csak fény, szikrák, Liz bitesített nyögdécselései, néhány effekt, eltördelő percek, alig motoszkáló órák és kész is a show. Füstölgő ganéjkupac, melyben mind elmerülünk.
- Fantasztikus voltál ma Cohen, egészen-egészeeen isteni! Szegény barom, fogalma sincs róla mit beszél. – Miért nem a Guru Jázminból hoztad azt a szart? Fakadtam ki. - Rengeteg dolgom volt, igazán kérlek, bocsáss meg azt hittem… - Az a kurva hit, már megint ezzel jössz? Vágtam a szavába, amilyen gyorsan csak lehetett. Elcsendesedett, és lehunyta a szemét, óvatosan rámarkoltam a tarkójára és mélyen a szemhéjára bámultam. Átütöttem a hártyáját és belé hatoltam a fehérjébe. – Térdelj le Roger. Búgtam halkan, tövisként a hallójárataiba. – De uuram… Kezdte volna, azonban ujjbegyeimmel rászorítottam nyakszirtjére és az, mint egy engedelmes kiskutya, előbb kiborsódzott, majd elindult szépen dél irányába. – Szopj le Roger! Halk nyikkanás, meghökkent. – De uram, Liz mindjárt itt lesz és, ő… ő sokkal profibb, mint én. Lassan beszélt, szinte minden szótagot kétszer ismételt. – Igazad van, de ő túl jó, egészen mesteri… és én most hibára vágyom Roger, egy kis változásra, anyacsavarra a kibaszottul pontosan működő fogaskerekek között, egy kis fogazásra, lassú nyitásra, és óvatos folytatásra, félénk mozgásra, meg-meghökkenő garatra és nedves nyelvcsavarodásra. Érted? Értitek? Esetlenség, elbűvölsz. A következő pillanatban Roger tényleg elkezd babrálni az övemmel, szerencsétlen idióta, tényleg le fog szopni… ezt el sem hiszem. – Attól még, hogy ezt csinálod nem leszel buzi! Próbálok együttérző lenni, ámbár kezdem élvezni a helyzetet. A Jubilee utcai kurvákkal nem ment ilyen egyszerűen sohasem. Még szerencse, hogy nem ittam meg az összes whiskyt kezdés előtt. Megmarkolom az üveg száját és finoman belekortyolok a füstösségbe. Talán életem első igaz szopása matat a gatyámban. Németországra gondolok, a fehér tengerpartra, a sós víz megtölti orrjárataim. Már magam sem tudom, ki játszadozik velem. Melegség árad szét, forró vákuumba kerülök. Fogak gyönge éle húzza bőrredőim falát. Átölel a homok, magába húzza nehéz vállam. Napsugarak csiklandoznak, gyönge sziromként hullik rám az ég. Lassan elveszek. Figyeljetek, mind elveszünk…
- Húzz a picsába Roger!!! Idegesen sikít fel egy hang, frissen mosott haj illatát érzem, elfésül a szél, Liz robban be a négy fal közé. A kilincs irtózatos erővel ütközik a falnak. Kicsapódik a szemem, az övemhez kapok, véget ért az álom, alig bírom elrakni. Arrébb rugdosom azt a félnótást. Megtörli a száját, teste minden paramétere kilő, ellobban a helyiségből. – Minden készen áll? Kutakodok szavaimmal. A lány bólint, előre biccennek szőkített hajtincsei. Óriási, türkiz szemgolyói kigúvadnak, parányi ér fut beléjük, a húsomba bámul. – Minden a legnagyobb rendben. – Henri elérte a csatlakozást? Csomóba ragadt nyálat gurítok le a torkomon. Ő pedig macskaként veti rám magát, puha teste körbe fon és erősen szorít karjaival. – Úton van ide. Suttogja halkan. – Mindenki a helyére! Adom ki parancsba a válla fölött. A fények kialszanak, másodpercek cikáznak a sötétben. Lord Henri bármelyik pillanatban ideérhet. Liz mélyeket szuszog a fülembe, talán az utolsó meleg leheletek egyike csiklandozza bőrömet. Minden izomrostom az ölelésbe feszül, gondolataim elmerülnek, hajszálai körbefonják barázdáim. Siess!
