A Báróa felhasználó összes verse >>>
hajnalba futó éjszaka reggel éri
ahogy megmerevedik bennem a pillanat
karom ordít
öled után settenkedik az éjben
ahogy hűvös lehelet árad szét fényes sötét
térképén az égnek
hol hasadt bár sikító
acél
menny erezet
pislog a hold
körbe vesz a csend a hajtók rám rontanak
tizenhatmilliárd évnyi szenvedés
tenyerem markol izzad
csillámlik rajtad a vágy
szétfolyik testünk
vonaglón döng
hússzerkezetbe préselt szív és darált kacsamáj
most nekiállok majd az éjszaka fogaskerekén
és húzom csavarom ameddig erőm bírja
fröcsögjön a gépzsír
belécsúszik a hajnal
nedves kinn az aszfalt
egy egy automobil búg zörög a főúton
duruzsol a mutató
habbá veri ábrándom
szisszen a gáztűzhely lángja
izzik
sercegnek paramétereim
megmerevedik bennem az anyag
az éjszakák legmélyebbje ez
