A Kun Ágnes felhasználó összes verse >>>
Álmatlanság (Vallomás a biszexualitásról)
Az éj vaksötét és nyomasztó,
A párás meleg fullasztó;
Nincs a közelben tenger vagy tó,
Semmi enyhülést adó.
Fogom a fejem, az álom kerül,
Testem izzik és egyre hevül,
Tudatom nyomába fatasztikum szegül,
De elaludni ígysem sikerül.
Gondolatom szárnyára veszi a képzelet,
Ajkamon forrón csap ki a lehellet,
Forgolódok kínban a hűvös fal mellett,
Felkúszom rá, csillapodni segíthet.
Fáj a hasam, szúr a hátam és a nyakam,
Iszonytató érzés így elviselni magam,
Kezem-lábam, arcom, mind egy égő katlan,
Lerúgom magamról, nehéz ez a paplan.
Telihold világít fenn a sötét égen
Senki sem nyugodhat, így van ez már régen,
Imára kulcsolom kezem s kérem szépen,
Hadd szunnyadjak el, vagy különben végem.
Lelkemben világol minden édes képe,
Lány-fiú, nő-férfi; nincs sehol sem béke,
Üldöznek, sikongnak, világ ezer szépe,
Gyönyöre, áldása, átka s összes réme.
Ördögi múlt-arca előttem lángol fel,
A Másiknak angyali ábrázata kel,
A két portré halkan összefoly,új színt nyer,
De ezt én már nem bírom ép ésszel.
Erős férfikar, ahogy ölel, tart
Szögletes arcél, emléke hogy mart,
Lehetetlen csókok, mind a vágyba halt,
Volt, mi lett, mi nem lett, s mi azóta tart.
Ringó női csípő, úgy hívogat, csábít,
Selymes hosszú haja, mai napig kábít,
Betegség, bujaság? Ki amit állít,
Egy sincsen közüle, ami kiábrándít.
Egy van, ami igaz, egy amit én vallok,
Kiálthat száz megállj! csak ez, amit hallok,
Szerelem. Szép szerelem. Ez, amit én vallok,
Fiú, lány? Nő, férfi? Ilyet én nem hallok.
Nincs, mi akadályoz, amitől hátrálnék,
Ha emel hő érzelem, szépség, amit látnék,
Ha szeretnek, ha szeretek, nincs az a szakadék,
Mit előbb vagy utóbb össze ne forrasztanék.
