A Popa Margit Gitta felhasználó összes verse >>>
Libbenő álmok (próza)
Libbenő álmok
A Nap fakó színe inkább emlékeztetett palacsintára, mint magára a Napra. A szél pedig, mintha egy folyamatos most-jobbra-most-balra forduló ventilátortól tanulta volna tevékenységét: süvített, elállt, megint süvített, megint elállt. Fű szomszédék zsörtölődtek az időjárás miatt, Levélke néniék meg bele-bele rezzentek a szél rémisztgetéseibe.
Az ősz Pitypang néni pedig ennek megfelelően libbent erre meg arra, megint erre, majd megint arra. Koronáján viselte büszkeségeit, amiket Libbenőknek nevezett, de maguk között mindegyik választott saját nevet. Volt ott Tollas meg Kósza, Magdi, de Pille és Iringó is és persze még sokan mások. A szél rideg fújdogálásai miatt egész nap azt tárgyalták, hogy hamarosan felszállnak és megtekinthetik a Mezőt fentről és a világot messziről. A Libbenők izgatottan ide-oda dülöngéltek, érezték, hogy a mai nap lesz életük legfontosabb, eseménydúsabb napja.
És hopsza! Még mielőtt elbúcsúzhattak volna egymástól a zord szél megcibálta Pitypang nénit és a vándor sorsú Libbenők hirtelen szerteszét röpködtek és pördültek a levegőben. Olyanok hallatszottak, mint Jupii! Iháá! Gyönyörű! Hisz ez csodás! Repülöök!
Libbenőink merre szálltak? Hová ringatta őket a szél? Hol ért véget a kis kalandjuk?
Tollas szállt a legmagasabbra. Olyan magasra röpítette a fuvallat, hogy egy madár buksiján landolt.
– Meseszép! Teljesen másképp képzeltem el. Milyen nagy is egy madár! De hisz rengetegen vannak a szomszédságunkban! Mekkora tócsa! Mennyi kopasz virág és milyen hatalmasak!
Így álmélkodva töltötte el az idejét Tollas, amíg a madár családi fészkébe nem jutott és az meg nem rázta kis buksiját, hogy a kis Tollas leessék. Nagyon izgatott volt. Az idő múlásával része lett a fészeknek és a fészek az életének. Látta a fiókákat megnőni, repülni tanulni, elszállni. A fiókák látták őt velük együtt izgulni, fázni, majd őt elszáradni.
Kószának, ellenben, teljesen más sors jutott. Ő nem látta felülről a világot, de látta közelebbről. Éppen egy arra bicikliző kislány hajába gubancolódott bele.
– Milyen sokan vagyunk! Mennyien vándorlunk! – figyelte a szélen utazó hasonmásait.
Kósza nagyon boldogan heverészett az illatos hajban. Mindenfelé kiterült tekintete: figyelte az ösvény kanyargását, a virágok színpompáját, majd az óriások mosolygását és integetését. Melegre lett figyelmes. A szél nem sértette már vékony testét. Viszont egy óriás hirtelen lefújta őt a kis óriás hajáról és egyenesen az asztalra esett sok vörös rózsaszirom közé, pontosabban rá az egyikre. A kis Kósza pillanatokon belül szerelmes lett az őt ölelő sziromba. Elképzelhetetlen öröm fogta el, amikor választottjával együtt került bele a szemetes kosárba.
Magdi. Magdi, ő elég keveset látott a világból. Csak a Mező végéig ért, addig is mindenkinek szívélyesen köszönt és pördülései közepette össze-összefonódott más Libbenővel. Kacarásztak majd elszakadtak egymástól. Ő a földre esett.
Talán Pille és Iringó testvérpáros szórakozott legtöbbet reptében. Ők együtt gubancolódtak, pattantak és fordultak. Rengetek ismerősre tettek szert.
– Azt a mindenét! Láttad, hogy megsimogatta a száramat amikor hozzámért?
– Igen! Figyelted azt a csábos pergést? – kuncogott Iringó.
– Igen-igen! – válaszolt buzgón, de szerényen Pille.
Nevetgéltek és folyamatosan beszámoltak egymásnak arról, hogy éppen mit látnak. Egyszer csak széttépte őket a szél. Pille nagyon nyugtalanná vált, rettenetesen el kezdett félni, de csak addig amíg észre nem vette, hogy élete végéig békákkal és szitakötőkkel együtt figyelheti Iringót, ahogyan táncol a tavon és néha meg-megpillantja karcsú alkatát a víz tükrében.
Mindannyiukban kitelt a boldogság érzése, álmaik beteljesültek, Libbenőink célhoz értek. Tollas hálás volt a madár családnak élete végéig, hisz megtanulta mi a törődés és a szeretet. Kósza többet látott a világból, mint ahogyan valaha képzelte volna, igazi vándor lett és megtanulta mi a szerelem. Pille meg Iringó az örök barátság és összetartozás érzésével gazdagodott. De mi lett Magdival?
Ő csak a Mező határáig ért és a földre esett. Ő, kedves olvasóm, életet adott. A fürge kis esőcseppek belegyömöszölte őt a földbe, ő pedig köszönetképpen kicsírázott. Télen hálás volt a hótakarónak, tavasszal meg rovar és giliszta barátokra tett szert, nyáron pedig már a magafajtájával társalgott. Rengeteket mesélt testvéreiről és arról melyiküknek milyen álma volt: egyik repülni kívánt, a másik meg világot látni, a harmadik meg táncolni. Majd ő is végighallgatott szebbnél szebb Libbenő történetet, amit majd ősz korában elmesélt a gyerekeinek.
