A Kormos Vivien felhasználó összes verse >>>
Fekete hegedű
Némaság csendje ül az ablakon,
S apró pók kúszik le a falon.
Fehér falakra homály vetül,
Ez maradt itt, én egyedül.
Valahol a messzeségben,
S ahogy hallom meseszépen,
Egy bús dal morajlása hallik,
S néha a hang, el-el csuklik.
Egy fekete hegedű áriázik,
Holott, nem értem mit játszik.
Miért oly bús, ha én is az vagyok?
E dalra újból megfagyok.
Dermedve ülök az ablakban,
S lelkem, mint Ő, lakatlan.
Miért nem játszik vidám éneket?
Talán meglelném megint énemet.
Megszólalnak a hamis hangok,
Olyanok, mint amilyen én vagyok.
Miért tépi a kopott húrokat?
Így nem találok én sem kiutat.
Ez maradt itt, korholó dallamok,
S ez van bennem, jobbat nem kapok.
Mit várhatnék még becsmérlő sorsomtól?
Talán jobbat, mi mindenért kárpótol.
Feketéből, egyszer tán fehéret varázsol,
S a fakopáncs, mely házamon kovácsol,
Új reménnyel kecsegtet szépeket,
S újjá teremti, elveszett énemet.
