A Farkas Szabolcs felhasználó összes verse >>>
A lélekfestő
Paolo Francesco a barokk festészet egyik kiemelkedő alakjának számított. Olyan festmények fűződnek nevéhez, mint az Aphrodité születése, Hadész tűzágya stb.
Köztudott volt, hogy festményeinek emberi alakjait modellekről mintázta. Viszont modelljeit nem látták sem ki, sem bemenni házába. Pletykálták, hogy valamiféle misztikus erőnek van a birtokában.
- Helyezd magad kényelembe – mondta Paolo a fiatal nőnek, aki egy kissé idegesnek tűnt, pedig már többször állt modellt más festőknek.
A lány leült egy székre, amely hatalmas ablak előtt helyezkedett el, jobb lábát bal térdére helyezve merengett a semmibe.
- Kezdhetünk – mondta Paolo. Ecsetét kezében fogva hosszasan nézte a modellt.
Gyönyörű lány volt, elragadó mosollyal, tökéletes testtel.
Nagyszerű választás, gondolta. Dolgozni kezdett. Hallani lehetett, ahogyan simul az ecset a vásznon. Kis idő elteltével a festő halkan latin szöveget kezdett mormolni. Bella nem értette, mit mond, azt sem, miért van szükség erre.
Paolo lázasan dolgozott a festményen, röpködtek a színek a vásznon. A lányt émelygés fogta el, de megmozdulni nem akart, tartva, hogy elrontsa a mester munkáját.
Paolo festett, nagy hangsúlyt fektetve a beszűrődő napsugarak fényére, melyek fényáradatba öntötték el a lány arcát. Az idő múlásával Bella egyre rosszabbul érezte magát. Nem bírta tovább, úgy döntött, feláll, kinyújtóztatja merev végtagjait.
Megpróbált szólni, de képtelen volt rá. Páni félelem fogta el. Sírni, kiáltani szeretett volna, de arcára meredt a mosoly. Vöröses ruhája egyszerre bíborszínt öltött.
Paolo nézte a lányt. Nem is hasonlított önmagára. Arcára kaján mosoly ült ki.
- Ugyan Bella, ne kínozza magát. Ha így folytatja, Caravaggio barátom azt fogja hinni, hogy az ő Bűnbánó Madonnájáról ihletődtem - nevetett –, pedig ön sokkal szebb.
Bella iszonyú fájdalmat érzett. Egy szó sem jött ki a torkán. Érezte, ahogyan minden egyes ecsetvonás után egyre gyengébb és gyengébb lesz. Végül eszméletét vesztette. Paolo néhány percig nézte a festményt, szignóját a kép jobb alsó sarkába festette. Mikor ecsetét elemelte a vászonról, a lány élettelen teste a földre zuhant.
A festmény valóságos mestermű lett, az „Egy nő szépsége” nevet kapta.
- Mintha csak élne a lány a képen - mondta az egyik látogató.
- Lélek nélkül mit sem ér egy festmény – válaszolt a festő.
