A Gocz Izabella felhasználó összes verse >>>
Egy idegen
Egy idegen
Vihar jön, zápor közeleg,
Látom a háborgó fekete fellegeket.
Gonoszkodó kis szörnyek,
Villámokból az égbolton pókhálót szőnek.
Állok a puszta közepén,
Reménykedve, hogy valaha hazatalálok én.
Sötétebbnél, sötétebb lesz minden,
Elveszek a vihar fergetegében.
Keresem, de nem találom a hazavezető utat,
Tévelygek, de nem látok egy reménysugarat.
Megállok egy fenyőfa mellett,
Szorosan átölelem, mert félek.
Jeges eső zúdul rám az égből,
S megpillantok egy alakot a messzeségből.
Félelmembe szorosabban átölelem a fát,
S hallom a félelmem ijesztő sikolyát.
Újra rászögezem a közelgő alakra tekintetem,
Nagyon gyorsan kezd dobogni szívem.
Képzelődök, gondolkodok,
Jön a veszély, s csak egymagam vagyok.
Lecsukom szemem,
Beletörődve azt gondolom,
Mikor felébredek, a túlvilágon vagyok,
S ott vigasztalnak majd az angyalok.
Már-már elfogadtam, hogy itt a vég,
S hallottam a közelítő alak lélegzetét.
Összeszorítottam fogam,
S a süvítő szél hangját hallgattam.
Abban a pillanatban,
Gyönge simogatást éreztem arcomon.
S megszólalt az alak:
"Ne félj, én a segítőd vagyok"
Lassan kinyitottam szememet,
Életembe nem láttam ilyen szépet.
Soha nem találkoztam vele,
Mégis megbíztam benne.
Ő egy idegen,
Hisz alig ismerem.
Ahogy megjelent, a vihar is megszűnt,
Ez mind egy csodának tűnt.
Kisütött a nap is, beragyogta a pusztát,
Megpillantottam a világ egyik csodáját.
A zöld pázsittal bevont utat,
Ami egy irányba mutat.
Az idegen megfogta a kezemet,
S én rászögeztem tekintetemet.
Tiszta szívéből mondta:
"Megmutatom mi az élet
Ott leszek mindig melletted,
Azt soha el ne feledd!"
S bennem él mindig elhangzott mondata.
