A dóczi székely gábor felhasználó összes verse >>>
SORS
A sors, az bizony olyan,
hogy becsukja, rád csukja a téridőt.
Élhettél egész visszavonultan,
vagy úgy, mint egy fél ripők.
Lehettél űzője idődnek, mindig zavarban,
vagymilljomos nemtörődömje.
Lehatárolhattál sok-sok teret…
defölszisszen a parancs: szűnj meg, dőlj le.
A sors nem jószerencse,
s a balt hasztalan görgeteg
Sziszüfoszként magad előtt egyre föl,
visszagurul, magával rántva, így ölve meg.
A sors, mit gálánsul kinyitott,
ha kinyitott, fénybe vonva tégedet,
lesben állva s ajtót fogva,
kizárja a koldust, ki kéreget.
