A dóczi székely gábor felhasználó összes verse >>>
ÁRNYÉK
Hogyha árnyék lennék,
bujdosnék a felhők elől.
S a fényhiány volna
az a bestia, mely megöl.
Fény nélkül nem élnék.
Megfoghatatlan semmi. Nincs.
És nem függnék mástól.
Nem kötne létbe szűk bilincs.
Egy kontraszt. Egy pandant.
Mint holdvilágot, szülne Nap.
Abból élnék, mi nem
vagyok. Világ, mely szűkre szab...
Minden naplemente
halált hozna, semmisülést.
S mondaná vigaszul:
áldd a Napot s emlékül vésd!
Mit törődnék én a
felhővel, ha árnyék lennék!
Ha fölém kúszna egy,
imára föl, nem kétkednék…
Árnyéknak fény? De hisz
üdvösségem az és vesztem,
akármi vagyok. S ha
nem is szült, csak őt élveztem.
