A dóczi székely gábor felhasználó összes verse >>>
SZOBROK
A szobrokat fölavatják.
S megkapják az ős nyavalyát,
Az időtlen magányt s közönyt.
Holnap egy szobrot ki köszönt?
Bronztestükön szellem dagad.
Mind megannyi tárt kirakat.
Strázsálnak ők, nincsen szünet.
Fölemelik mély szívünket.
Őrzik utak metszéspontját.
S ha a sok fényt szűrtre bontják…
Boltozott fák… hűs árnyékát.
Ki fölnyitja zárt szemét: lát.
A sok ember csak elsiet.
Közelükben se sejt hitet.
Pedig őrzik, ki arra jár:
Tőlük szabad a rab madár.
