A Kozma Gábor felhasználó összes verse >>>
Hétfő
Hétfő
Egy újabb unalmas hét kezdődött a Halál számára, aki álmosan és kedvetlenül kóválygott a Kölcsey utca poros járdáján. Kovács Gézához tartott, ma többek között neki is eljött az ideje. Azt nem kötötték a már rég lerohadt orrára, hogy miért, csak annyit tudott, hogy neki annyi. Így aztán elindult hát a Thököly utcai lakótelepre, hogy bevégezze, amit rábíztak.
Körülbelül tíz percet sétált még, aztán odaért. Beütötte a kapukódot, majd lomhán felbattyogott a lépcsőn. Fekete csuhája már igencsak mocskos volt, egy mosás nem ártott volna neki.
Felért az első emeletre: A rácsos kapuk nem jelentettek neki akadályt, könnyedén átlépett rajtuk, mintha teste ködből lett volna. Kovácsék lakása a folyosó végén volt, odasétált, majd bekopogott a robosztus faajtón. Körülbelül fél percig várakozhatott, mire nyílt az ajtó és egy öltönyös férfi – Kovács Géza – robogott ki a lakásból.
- Elnézést, sietek – mondta, majd elviharzott
A Halálban még az ütő is megállt, nem tudott mit mondani, csak pislogott a férfi feleségére, aki utána lépett ki a lakásból.
- Jaj, elnézést kérek a férjem nevében is, állandóan rohannia kell szegénynek. Tudja, a munkája. Segíthetek? – kérdezte kedvesen
- Öhm.. az az igazság, hogy a férjéhez jöttem… volna. – válaszolt a Halál
- Oh, igazán sajnálom… de fáradjon be! Kér egy kávét? – szólt az asszony
- Kérek – mondta, a Halál, de igazából egy sör és egy feles jobban esett volna neki.
Jól elcseverészett a nővel: megbeszélték a világ gondjait. Az emberek rohannak, még magukra sincs idejük. Néha még a saját gyerekeik nevelésére sem. A kávé nagyon finom volt –igaz kicsorgott a Halálból- de ennek ellenére még egy kis teasüteményt is elfogadott a kedves hölgytől. Megkérdezte, hol dolgozik a férje, majd megköszönte a kávét és a sütit, az után továbbállt, hogy megkeresse Kovács Gézát.
Úgy döntött buszozik, nem volt kedve gyalogolni, főleg azért, mert Kovács Géza munkahelye körülbelül félórányi gyaloglásra lett volna. Öt percig várt a buszmegállóban, de az épp elég volt, hogy a szél minden bordája között keresztülfújjon. Zörgő csontokkal szállt fel a buszra, jegyet nem vett, minek, gondolta. Itt rontotta el, mert két megálló múlva ellenőrök szálltak fel, és meg is büntették pontosan 4500 forintra. Próbálta magát kimagyarázni, de mivel se bérlete, se személyi iratai nem voltak, ráadásul nem nézett ki túl bizalom gerjesztően, nem járt sikerrel. Duzzogva zsebre tette a csekket, majd leszállt, időközben ugyanis odaért a Deák Ferenc térre, ahol sietős Gézája dolgozott.
Egy hatalmas épület előtt állt, tíz emeletes volt. Látszott rajta, hogy újszerű, nemrég építették. „INCS Biztosító”. Besétált, recepcióstól megkérdezte, melyik irodában találja Kovács Gézát, majd a lift irányába indult. Sosem szeretett liftezni, mert kicsit klausztrofóbiás volt ugyan, de eldöntötte, hogy nincs az az Isten, hogy a mai napon ő fellépcsőzzön a kilencedikre. A liftezés valóban rossz és kínos is volt, mivel a tömeg közepén állva véletlenül felböfögte a teasütemény egy részét. Szerencsére éppen felértek, így köhintett egyet és sietve távozott. Magabiztosan – és kicsit már türelmetlenül - csörtetett Kovács Géza irodája felé. Belépett az irodába, ahol meglepetésére csak a titkárnőjét találta.
- Segíthetek? – szólt a csinos hölgy.
- Ah… Kovács Gézát keresem. – válaszolt lesújtva a Halál
- Épp most rohant el az egyik ügyfeléhez. Akarja, hogy felhívjam? – kérdezte a nő
- Hagyja… inkább csak mondja meg hova ment.
- Ööö… azt hiszem – közben gyorsan fellapozta az előtte lévő füzetet – a Tatár út 41. szám alá ment.
- Kösz. – nyögte a Halál, majd becsapta az ajtót.
Le a lifttel, ki az épületből, fel a buszra (ahol már úgysem büntetik meg, lévén már egy csekkje), öt megálló a 2. kerületig, majd ott fel a villamosra, és újabb két megálló A Tatár útig. Most már nem érdekelte az udvariasság, átlépett a falakon, de az előszobába érve, meglepetésére Kovács Géza menni készült.
- Bocs, sietek – szólt oda a Halálnak.
A Halál ez alkalommal tényleg ideges lett. Kiesett az egyetlen szemgolyója is, de szerencsére sikerült elkapnia.
Kovács Géza kiviharzott, a Halál pedig utána.
- Hé, nem tudna várni egy kicsit? – kiabált oda neki a Halál
- Elnézést, de máskor – kiabálta hátra neki a rohanó ember.
Azonban az autójába már nem szálhatott be, ugyanis türelmétől megfosztva, a tajtékzás szélén a Halál hatalmas kaszájával kettécsapta Kovács Géza fejét.