A Kozma Gábor felhasználó összes verse >>>
Felemésztve
Először azt hitték vihar közeleg.
Először azt hitték az eső esik.
Rosszul hitték.
Ez sokkal másabb volt annál. Először csak a bíbor felhők jöttek, majd utánuk a sötétség. Két-három óra múlva azonban a morbid házaspár, még morbidabb gyermeket szült: Nem eső volt, ami rájuk esett… nem eső volt.
Nyál.
Eleinte csak szitált, akár a víz… később azonban folyni kezdett. Hatalmas oszlopok keletkeztek, úgy zúdult alá a mocskos nyál a bíbor felhők legszentségtelenebb mélységeiből. Dörgés helyett, az ég sikoltott: Sikoltott, akár az elkárhozott lelkek, mikor a pokol legforróbb bugyrának kínszenvedéseinek közepette könyörögnek a megváltó halálért. A felhők rothadt szájakat formáltak, ezek adták ki magukból a pokoli üvöltéseket, és hányták ki közben ocsmány fertőjüket, rá a tehetetlen világra. Az üvegek szétrobbantak, az ablakok mind kitörtek. Az egész Föld beleremegett a sátáni hangversenybe.
A nyál már térdig ért, és egyre csak ömlött… ömlött, akár holmi végtelen, elátkozott vízesés.
Az emberek pedig semmit sem tehettek.
A morbid vihar pokoli erővel kavarta fel a nyáltengert: Milliárdok fulladtak meg, járműveket, berendezéseket, épületeket sodort el a szentségtelen ár. A kisebb házak egyszerűen elolvadtak, a nagyobbak pedig alapzatukat vesztve dőltek össze.
Halálhörgés visszhangzott a világban.
Az utolsó felvonás azonban csak ezek után következett: A hatalmas szájakból kínlódó öklendezések közepette valami elő akart bújni. Mindegyikből egy-egy. Eleinte még homályba burkolóztak… aztán meglátták őket.
Nyelvek.
Óriási, több száz méter hosszú, több tíz méter széles, elátkozott, pokoli hegyes nyelvek, melyek úgy lógtak alá a bíbor felhő szájakból, mint belsőségek egy rothadó plafonról.
Lassan, kígyószerűen mozogtak, elpusztítva mindent, ami az útjukba került. Rátekeredtek a felhőkarcolókra, kettétörték a hidakat, emberhúst kerestek az alattuk lévő, szentségtelen, sűrű tengerben. Akik még nem fulladtak bele a nyálba, azokat magukkal ragadták a nyelvek.
Kilenc óra telt el, a bíbor felhők érkezése óta, azonban, a világ már csak romhalmazokat, és hullahegyeket hordott a hátán, melyeknek rothadó sírjuk egy hatalmas, morbid óceán volt. Ezen a napon, minden odaveszett.
Ezen a napon a világot felemésztette a gonosz.
