A Krizsán Raul felhasználó összes verse >>>
Magával, hadban áll
Egy átoktenger ül rajtam,
Hallgatag vagyok.
Melyet talán az őseim hagytak rám,
Felelőtlenül habzsolva az életet,
Kutyapórázon fojtogatva azt.
Néma leszek.
Szüleim valóságossága fura árnyékot vet, ezt hívom én igaznak.
Egy gyermek, ki még a kérdéseiben is bizonytalan, észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kötődnék, szeretnék én embereket, szüleimet, s gyermekeket.
De nem bízok már senkiben, magamban sem.
Egy fal van a fejemben, melynek létezése tisztázott és bizonytalan.
Két oldalán ugyanaz és különböző van.
Egy fék talán, mi véd a valódi rossztól, de cserébe tompaságot ad, vagy ez már a valódi pokol, ahonnan csak az szabadul, ki elengedi azt?
Mi is az én bajom? Kérdezem én.
Figyelmet, szeretetet, biztonságot kérek én.
Ha kell belülről feleszem magam, csak figyeljenek.
Ha kell megölöm magam, csak szeressenek.
Majd elpusztulok, szikrám kialszik, eltűnök, s akkor figyelj majd rám mindenki, mikor megszünök.
