A Viktória felhasználó összes verse >>>
Csipkés asztalterítő
Fehér vatta körbeteker
s te vagy a cellux,
a rögzítő elem.
Mint ősszel,
ha nyílnának a virágok
mint szélben nagyot nyújtózó papírsárkányok
úgy atletizál a szívem…
Elgondollak merészen,
mikor a hold is már esti mesét mond a csillagoknak.
Elnézel gyengéden,
mikor tekintem tekinteteden,
akár nyáron a darázs a vajas kenyéren,
csak úgy, hever.
Elnézlek tűnődve,
a lila inged egy szemöldökrántással
miért húzza fel vérnyomásom az egekbe…
Megragadtunk a másik falán világítós matricaként.
Világíthatnánk, egymásnak fény(e) lehetnénk,
de már régóta a szoba ezen sarkába
nem jut be fény.
S mégis:
A kiskori girbegurba rajzok,
a túl fodrosra rajzolt felhő,
a sarokból nevető nap,
s a csaló varázsló,
ki századjára is kihúzza a fehér nyulat a kalapból,
az egy személyben, mind te vagy…
Vörös függöny-tánc,
olyan vagy nekem.
S szeretném kitenni bal mellemre
a behajtani tilos táblát,
mert már megtelt érzelmekkel.
De az ajtó nyitva van,
póráz rajtuk nincsen.
Hogy végleg engem választottak
s más szív-lakást nem keresnek,
csak remélhetem.
S nem tudsz se igent, se nemet mondani,
nem tudod, hogy a tejcsokit,
vagy az étcsokit részesítsd-e előnyben.
Színes drazsék úsznak a szemedben,
még hátsó zsebedben egy tábla Milka pihen.
Édes vagy.
Zsírszegény.
Diabetikus nyalánkság.
Élvezhetetlen.
Tócsa, latyak, sár,
érzelmek stoppolnak az útszélen.
Mandarin, dinnye, joghurt
ez hát a szerelem?
