A Erdős László felhasználó összes verse >>>
Hóvirág
Fel kell ébredni,
fájni tudni kell.
Meghal mind az, ki
élni merni mer.
Lelkemet adom
néked szép leány;
szerelmünk földjén
nincsen már hiány.
A világ úgy figyel,
majdnem szét szakít.
A fénybe nézek,
de engem nem vakít.
A világ fátyolán
látom lényedet;
a szürke gondlepel
folytja fényedet.
Itt vagyok neked,
amíg élni kell.
Rajta lépj velem,
együtt kezdjük el.
Lépjünk már tovább,
éljünk életet;
suttogó, gyanús,
gyilkos végzetet.
Élni oly nehéz
testem képtelen,
korlátok között,
csak szívem végtelen.
Azt is ott hagyom,
védje lelkedet.
Fájdalom, csapás,
ne érjen tégedet.
Adj nekem erőt,
adj nekem reményt.
Elsöprő, tüzes,
szörnyű szenvedélyt.
Rám csap a világ,
szét robban fejem.
A világ színéről
elkerül helyem.
Sírom oly hideg,
jég fagyasztja át.
E kopár kőromon
nyílik hóvirág.
Nyílik még szívem,
vérzik szüntelen.
Te vagy én szívem,
te vagy végtelen.
Ha hallod énekem
rajta add tovább,
emlékem legyen,
e szürke hóvirág.
Adtál már erőt,
van még itt remény.
Élek, élek én,
bármilyen kemény.
