A Judik Mária felhasználó összes verse >>>
Magányba fulladt élet.
Hosszú évek távolából, elém bukkan a Velem élő magányosság.
Emlékeim közt kutatva, kérdéseimre választ, háborgó szívem nem talál.
Miért-e kínzó magányosság?
Miért -e kihűlő, egykor lángoló tűz, ma már csak parázs?
Hogy jut fel az ember a magasra?
Majd hogy süllyed egyre alantabb?
Végül rájön, az élete semmit sem ér,
romokban hever.
Eltűnik, lénye elenyész.
Mi az élethez kötötte, elveszett örökre.
Bár Ő magányos, azért reménykedve éli életét.
Hátha lesz még, neki is az élete újból szép!
