A dorihorvath felhasználó összes verse >>>
Az első szerelem
Azt kérdem magamtól, szerelem ez egyáltalán?
Legtöbbször hagysz elbukni, ha szükségem lenne rád.
Itt vagyunk mindig a színpad szélén,
De éld csak az életet úgy, mintha jól lennénk.
Én nem értem, miért hagysz mindig el,
Hisz tudod, nélküled minden romokban hever.
Ne lökj el megint, szorítsd a kezem,
Én nem hagylak egyedül, bármi is legyen.
Nem értem, hogy miért nem tudsz magaddal vinni,
Jó neked, hogy látsz engem darabokra esni?
Úgy tehetsz, mintha nem is léteznék,
S lehet az összes emlék, egyetlen ködös kép,
De látni fogod arcomat, minden egyes csókodnál,
A bűntudat kínoz majd, sok álmatlan éjszakán.
Remélem fájni fog, s a falaid leomlanak,
És megtudod, milyen volt nekem e kapcsolat.
Majd megbánod azt is, hogy engem elengedtél,
De már nem fog érdekelni, hogy azóta szerettél.
Akkor fogod érezni, mit én is éreztem,
És megváltozik ettől az egész életed.
És könnyeken keresztül búcsúzol tőlem majd,
Én elengedlek, mert tudom, új életem van.
Kimondjuk, hogy viszlát, s hátat fordítunk,
Ezek után soha többé nem találkozunk.
Ez mindkettőnknek kellett, hogy csalódjunk egy nagyot,
De így talán majd kezdhetünk egy új és tiszta lapot.
Nem lesz könnyű, nagyon is nehéz lesz,
És az életünk innentől egészen más lesz.
Leszünk majd boldogok, s a szívünk sokat fog még fájni,
De már megedződtünk, és fel tudunk majd állni.
Azért a szívünkben mindvégig nyomot hagy,
De túllépünk, és lesz majd, ki mindennél többet ad.
És majd évek múlva az emlékeken merengünk,
Mert az első szerelemre örökké emlékezünk.
