A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
Vízió
Forr a föld, roppan a por
lassan süllyedő néma kor
dőlnek a fák kócos ágai
szorítják a talajt gyönge lábai
lüktet egy hang, süketek a fülek,
koccannak a buborékok,
gyűrődnek a terek
lélekgyilkoló nárcisztikus
sérülés, döbbenten dobbanó
szívbe mártott rozsdás kés
gyilkos városra
zuhanó bársony
felhő
lassan csobban a vízbe
dobott kő
suhan a szó, olvad a hó,
térden könyörög öregapó,
kattan a ravasz, itt a tavasz
csendben hátulról lő
a golyó villámgyorsan jő
bús nyugalomba merülő
kibuggyanó agyvelő.
Csordogál a földön a vér,
beszívja magába a népnek a pora,
eljön újra a szeretet kora
a gonosz pedig bocsánatot kér.
