A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
Méhszirom
Egy apró liliom a napsütötte réten
árván, félve vár a boldogságra
körülötte szúrós kaktuszok, flegmák
a vékony virágszál türelmesen vár
mély nyugalom telepedett rá, figyel és remél
langyos melegben békésen él
szépséges szirmait simogatja bársony szellő
érzi az élet finom illatát
édes harmat csordogál a szárán
valamire mégis szüksége van, nem tudja, de érzi
a nap és a hold fogja gyengéden a kezét
őrzik álmát
éveken át
mikor elszálltak a felhők, tomboló
széltől, mit egy apró, bátor méhecske acél szárnyai
súlyos csapása határozottan idézett
és arany pompában tündökölt az ég legfényesebb
csillaga
óvatosan ereszkedett ez a pöttömnyi
hős a félénk virág örömtől remegő
szirmára
parányi lábak hideg érintései a liliom
lelkéig hatoltak és érezte az őt
körülvevő univerzumot
megdermedtek gyökerei a föld
alatt, várt, várt, de a hős ott maradt
a szorgos méh tudta, hogy maradnia kell, mert
halk lelki sugallatok markolták szívét
az ég, mint egy óceán írisz figyelte,
ahogyan két élet véget ér és
egy
új
kezdődik
a pici szárnyas törékeny testét
gyengéden, rövid kis életének értelméhez dörgöli
vakító fényáradat lövell a végtelenbe,
megélénkül a liliom csodálatos színe
megremeg a gyökere is és érzi
léte bekerült a légtelenbe
megjelent az értelme
kínzó boldogság hasított belé
szirmait összecsukja, lassan, óvatosan
átöleli a hős méhet, aki
tudja mi vár rá és örömmel
sodródik robajló habokkal, míg végül
teljesen eggyé válnak és létük
a másik lététől válik függővé.
