A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
I. Analízis
Szikrázó holdfény borítja az eget.
Szegény hazám, te kaptál már eleget.
Csillagszám baj szemünk előtt látható,
A feszültség bennünk kézzel fogható.
Éj csendessége lepte be a teret.
Lánc helyett bilincs a kezünkre veret.
Némaságból bámuló állatszemek,
Gyötrelmes látvány miatt mind-mind remeg.
Esőszerűen biz’ bajok özönnek.
Szomorúan hulló könnycseppek jönnek.
Barátom most pedig feléd fordulok,
Néma szavakkal füledbe ordítok.
Tekinteted kell, hogy lábad alá vesd,
Lüktető szíved sugallatát kövesd.
Jól nézd meg, mert ez születésed pora,
Félénk kis életed biztos mentora.
Semmibe vezető úton indítlak,
A végén mindenkivel várni foglak.
Az ember sem fél s állat sem remeg,
Hát akkor engedődik be szeretet.
Aranyló hintón kél hát föl a remény,
Szúrós bokor ellen apró költemény.
Parázsló szívem felé fuvallat fúj,
Benne elolthatatlan lángocska gyúl.
