A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
Avató
Eljött hát a nagy nap, mire mindenki várt.
Ritmusos, szolid tánc senkinek sem árt.
A felkészülés ideje, mi próbára tett engem,
Kötelezettség miatt mindig kellett mennem.
Elvakítóbb lámpafény borította arcom,
Lépcsőről lépcsőre vívtam én a harcom.
Síri csend körülöttem, sötétséget látok,
Pillanattal később fensőm előtt állok.
Cumit, játékokat hová is tettem?
Hát nézzenek már oda, végzős diák lettem.
Előttem az élet macskaköves útja,
Most fensőm, ki éppen zöld szalagom nyújtja.
Helyemre ballagtam örömtől telítve,
Szeretteim arcát a tömeg közt nézve.
Követte mindezt a testek kollektív mozgása,
Lányok remegő egésze figyelt a hibákra.
Kritikus tömeg szurkált a szemével,
Gyötrő láz fojtogatott mind a két kezével.
Fürge tekintetekkel kerestem a helyem,
Tapsáradat közepette hajtottam a fejem.
Sötétségben, fények közt csendült fel a bál,
Hol sok idétlen ember egyszerre kalimpál.
Virágszálam kezét nyomban megragadtam,
Eljöttem hát s magam mögött hagytam.
Támaszkodva állok az élet mérlege előtt,
Jövőm homályos képe lelőtt.
Szerelmem égő kardot kezemhez csatol,
Mivel fiatal énem, az élet közepébe hatol.
