A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
5. Nem tűrhetem
nem tűrhetem hogy az igazságot
elnémítják különben felébrednének
az álom legmélyebb bugyraiban
élő mészkő szobrok amelyek
csak állnak mereven és lepattan
minden mi igaz elporladó fülükről
nem nem
nem tűrhetem hogy a rossz
a rossz gyerekek kipukkasztják
az összes buborékot melyek
vidáman örömködnek a széllel
majd sírva pukkannak az édes véggel
majd sírva pukkannak az édes véggel
nem nem
nem tűrhetem hogy ódivatú már
minden erkölcs és pénzben
mérik a gyerekeket
kiürítették a magyaroknak a
gennyes vermeket ahová vezetnek
minket s mi megyünk boldogan
mert mondják hogy jó
mert ők azt mondják hogy jó
nem nem
nem tűrhetem tovább hogy
félve lépek az utcára mert
rögtön beleesek húsz cigány markába
kik vasököllel ápolnak mint kovács
az izzó vasdarabokat és kipattannak
szikra sikolyok kifacsart torkomból
s a köröttem szálló buborékok
csak néznek csak néznek csak néznek
s örülnek hogy nem ők pukkannak
csak a szél fújja őket és nem
segítenek
nem nem
nem tűrhetem hogy mindenkit
felháborít az igaz mert
nem fajgyűlölők vagyunk more
csak ama tettek vad üldözői
melyek egy etnikum jellemzői
és nem tartok tőle
hogy felháborítja őket
tollamból kifolyó hegyes gondolatok
mert az irodalommal ők nem
túl jó barátok
nem nem
nem tűrhetem a tömérdek
áldozatot melyek magányos
csillagként lettek ádáz falka
áldozatai nekik már csak
cseppek a nyomaik s
átmarnak mindent mire
ráhullanak de az igazat
elhallgatják nem mondják el
és ezt nem tűrhetem
nem nem nem
