A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
4. Az első lélek a buborékban
sötét éjszakába robbanó
tompa harangkondulás
halott buborékok teteme
kínzó látomás
miért küzdök miért harcolunk
ha úgyis mind
koporsóba jutunk
és eltűnünk a végtelenbe
készül csak készül a mű
mely amint kész
megszűnik létezni mert
nem lesz ki befogadja
nem fontos a mi
nem fontos a te
csak az én csak az én
fontos
félünk csak félünk a mű
közbiztonságban ahol van
köz de nincs biztonság
és tompa már minden tű
bátrak csak a monitor
előtt vagyunk kattog
bent a korridor
mely összeköt minket
megy a fiú megy a fiú
künn a fákon újra szól
a víg kakukk madár
cigányblokád tornyosul
dermedt lábai előtt
retteg csak retteg mert
nincsen kiút
remegő végtagok reccsenő álkapocs
még egy magyart négy cigány széttapos
hangos kacagás jó kis mulatság
kimerevedett időgömbök
jajj mi volt jajj mi lesz jajj
kis pondró koponyája langyos
nyáleső alatt beleszagol
az aszfalt évtizedeibe
s mint romantikus hangos
szívdobbanás megpihen
az utca fényeiben
torz arca mellé néhány pici
buborék száll és sietve viszi
fénylő lelkét a kristályos égbe
el a gonoszaktól a végtelenségbe
néma buborékpukkanás
